Vörös-szakadék, Tündérvölgyi agyagkastély, Fogarasi vár - 2020. szeptember 26.

 Azt mindig tudtam, hogy szeretem a tengert, de hogy szabályosan elvonási tüneteim lesznek, ha egy évben nem jutok el hozzá, azt nem is gondoltam volna. Ahogy meglátok egy tengerpartos képet, vagy a hullámokat egy filmen, fáj a szívem, hogy idén nem volt részem benne, és sóvárgok utána. Tényleg, nem is gondoltam volna magamról, hogy ennyire számít nekem a tenger! 

Idén nem úgy alakultak a dolgok, hogy külföldre mehessünk nyaralni, és nem kimondottan a járvány miatt, hiszen mások így is elmentek, nekünk családi okok és zsúfolt program (tanulás, vizsga) miatt nem jött össze. Ezzel szemben azonban egy picit a nyáron és egy picit vizsga után, a szép hosszú ősz ideje alatt is kirándultunk. És így összességében véve már nem is olyan rossz az "egyenleg", hiszen több apró kirándulást iktattunk be, és így sok régi vágyat sikerült teljesíteni, sok szép helyszínre eljutni. Mert továbbra is fenntartom: annyi szép hely és látnivaló van az országunkban, hogy egy életen keresztül sem lehetne bejárni, megnézni mindent. De a tenger, akkor is tenger.... ;) De azt majd máskor, ezután... :) 

Kezdem is a legutóbbi kiruccanásunkkal, amit a múlt szombaton ejtettünk meg. Kicsit rosszkorra időzítettük, mert mindenhol azt jelezték, hogy elromlik az idő, esni fog egész nap. Ehhez képest nagyon szeretett bennünket a Jóisten, mert a többnyire borús nap ellenére sem volt hideg, sütött a nap is, esett az eső is, de mindig csak olyankor, amikor mi már az autóban ültünk, szóval végülis tökéletes időjárás volt. :)

Az eredeti elképzelés Vörös-szakadék - Nagyszeben - Fogarasi vár - Berethalmi erődtemplom volt, de menet közben változtattunk. Húgomékkal és édesapámmal közösen kirándultunk (12 éves és majdnem 3 éves gyerekek voltak velünk), és úgy kellett csináljuk, hogy mindenkinek jó legyen: ők már voltak Nagyszebenben tavaly, én pedig nem akartam Szebent 1-2 óra alatt "összecsapni", oda inkább egy egész nap vagy hétvége kellene. :) Helyette beiktattuk az Agyagkastélyt, úgyis útba esett. Berethalom pedig már nem fért bele a programba: mire elindultunk Fogarasól, 6 óra körül volt, így is szakadó esőben, fél 9-kor érkeztünk haza. 

7.50-kor sikerült elindulni Marosvásárhelyről a tankolás lerendezése után, Nyárádtőnél felmentünk az autópályára, és "felavattuk" a pálya Radnót és Maroskece közötti szakaszát is. Így "pillanatok alatt" - kb. 1 óra - Nagyenyeden voltunk, hiszen minimális távot tettünk meg országúton, az út nagyrésze autópálya volt. Útba ejtettük Gyulafehérvárt is egy benzinkúti megálló (mosdó és szendvics reggelire) erejéig, majd folytattuk utunkat Szászsebes, illetve a határában lévő Vörös-szakadék felé. A városban több helyen is jelezve van a szakadék felé vezető irány, akár GPS nélkül is oda lehet találni szerintem, bár azért ma már mindenképpen hasznos a GPS. A városból kiérve, egy földútra kell letérni balra, ami egy darabig közvetlenül az autópálya mellett halad, majd eltér jobbra, hogy a szakadékot meg lehessen közelíteni. Az út olyan, amilyen. Mint a földutak általában: kátyúsak, döcögősek. Esőben vagy hosszasabb esőzés után, azt hiszem, nem tanácsos arra menni. Minden gond nélkül feljutottunk a szakadék előtti platóra, ami egy egyenes-lapos füves terület, legelő, ami parkoló gyanánt is szolgál. Van hely bőven. Ismerőseim szerint körbe is lehet járni a szakadékot, mi ezúttal nem túrázós napra készültünk, csak egy kicsit sétáltunk, felmásztunk egy dombocskára, aminek fentről szakadékos-meredek volt az oldala, szép rálátásunk volt onnan a csodás Vörös-szakadékra. Különleges, egyedi a látvány, kár, hogy most nem túráztunk, de aki teheti, az jó túracipővel menjen, és ne hagyja ki a vadregényes táj bejárását. Néhány fotót készítettünk, majd visszatértünk Édesapámhoz és a leparkolt autókhoz. Közben egyre többen kezdtek érkezni a rendszámok tanúsága szerint az ország minden szegletéből - úgy látszik, ismert úticél ez már szinte mindenki számára. 

                                       

A térképen mutatott útvonal nem egyezik teljesen az általunk megtettel, mert a térkép nem ismeri fel az autópályákat vagy mi, egyszerűen nem akar arrafelé vinni, de bárki útnak indul, használja őket bátran, ha haladni akar. (Tudom, nem mindenki szereti őket, de ha egy ekkora utat szeretne megtenni valaki egy nap alatt több megálló, látnivaló beiktatásával, akkor jól jönnek az autópályák és a gyorsforgalmi utak...)

A Vörös-szakadéktól visszamentünk Szászsebesre, onnan pedig a Nagyszeben felé vezető autópályára tértünk. Kikerültük Szebent, majd az autópályáról leszállva (többet nem is volt aznap részünk pályában) és a Fogaras felé vezető úton haladva letértünk Felsőporumbák felé. Felsőporumbák 8 km-re van a főúttól, befele, a hegyek irányába. A környezet szép, festői, az agyagkastélyt jelzik a táblák. Odaérkezve azonnal Parkolót jelző táblák vannak, és nagyban hirdetik az árát is: 5 lej/ óra. Sokan, nagyon sokan voltak a parkolókban, de találtunk helyet. Vécé is van, azaz fabudi, amit megnéztem, de inkább nem használtam. Tele van ilyen-olyan vendéglőkkel, lakókocsis büfékkel, árusokkal a hely, és csak amúgy zeng a curáj zene (a gyengébbek kedvéért: román népzene vagy annak utánzata). Az Agyagkastély területére egy 5 lejes belépő kifizetése után lehet belépni, ami nem sok, de nem is nyújt sokat érte, legalábbis a mostani járványos időkben: csak nézelőni lehet, játszóteret pl. nem lehet használni, illetve a kert egyes részei is le vannak zárva a látogatók elől. A kapun belül a maszk használata kötelező, mi is csak a fotók erejéig vettük le őket. Maga a "kastély" gyönyörű, aranyos, kár, hogy rengetegen voltak aznap, nem lehetett nyugodtan szemrevételezni, vagy fotózkodni sem. Mindenesetre, miután kijöttünk, letettünk az evésről, valahogy nem volt kedvünk (gusztusunk) az ottani vendéglőkben enni. Visszamentünk a parkolóba, éppen időben ahhoz, hogy a cseperegni kezdő eső ne áztasson el bennünket. 

Fogarasra érkezve az volt az első dolgunk, hogy megtudakoljuk, hányig van nyitva a vár, majd elmentünk éttermet keresni. Addigra már kellően megéheztünk mindannyian. Egy elég hosszú (csak édesapám két bottal való közlekedésének meg az éhségünk szempontjából), de kellemes sétával majdnem megkerültük a várat, mire rábukkantunk a vár kapusa által ajánlott vendéglőre, de végül megtaláltuk, és istenesen jóllaktunk. Old Inn-Tim volt a vendéglő neve, és igazából semmi felróni valóm nincs nekik. Persze, lehettek volna gyorsabbak is (de ez relatív, éhségfüggő), vagy tehettek volna a mi asztalunkra is olaj-ecettartót, vagy pl. ne Kislány elé tegyék le a kávémat :D, de mentségükre legyen, hogy tele volt a terasz, folyamatosan lótottak-futottak a pincérek, szusszanásnyi idejük sem volt. Az ételek nagyon finomak voltak, az adagok megfelelőek mindenkinek, az áruk pedig teljesen oké volt. Mi, hárman, 1 pacallevesre, egy adag szalmakrumpli+ketchupra, 1 húsgombócos spagettire meg egy sült krumplis csülöktálra (egy egész füstölt csülök volt rajta), illetve 2 kávéra és 1 nagy ásványvízre 135 lejt fizettünk. De nagyjából ugyanennyibe került a húgomék rendelése is, más ételekkel. 

Miután jóllaktunk, visszamentünk a vár bejáratához - így már teljesen körbejárva a várat -, majd megnéztük belülről is. 17 óráig engedik belépni az érdeklődőket, kijönni nem tudom, meddig lehet. 15 lej a felnőttek belőpője, a gyerekeké-diákoké talán 8. Vagy 7, már nem emlékszem pontosan. A várban jelenleg nagyszabású felújítási munkálatok zaljanak, így a külső udvar és a külső fal nem volt látogatható, csak a főépület. Nagyon szépen rendbetett és karbantartott vár, egyes termeit találkozók, események lebonyolítására is használják, kiállításokat szerveznek benne stb. Ezen termek padlózata és bútorzata teljesen új, de korhű minden, látszik, hogy nagyon adtak a részletekre. A főépület emeletein körbe lehet járni, az egymásba nyíló termek amolyan "filmes" érzéssel töltenek el. Nagyon sok régi, eredeti bútor, festmény, fegyver vagy más (mű)tárgy van kiállítva, általában tematikusan csoportosítva, termenként. Gyönyörű a vár, nagyon tetszett mindannyiunknak, sőt, ha a külső részekkel is végeznek, még teljesebb élményt nyújthat majd. Ami azonban nagyon zavart, az az, hogy sehol egy magyar felirat, szinte semmi olyasmi, ami a vár hajdani lakóira, uraira emlékeztetne, kivéve a festett ablakon szereplő Bethlen Gábor nevet, egy sírkövet vagy egy könyvet, amibe magyarul írtak... :( Ez ellen azonban sajnos, nem hiszem, hogy tehetünk valamit. De az emlékkönyvbe én mégcsakazértis magyarul írtam. ;) :) 

Fogarasról végül Kőhalom felé vettük az irányt, hogy az E60-as úton, Segesvár érintésével érkezzünk haza. A térkép a nem teljesen egyező útvonallal 485 km-t mutat, de kb. akörül tettünk meg. Berethalom és gyönyörű erődtemploma egy következő kiruccanásunk célpontja lesz majd. :) 

Mohos-tőzegláp és Szent Anna-tó - 2020. július 25.

Az előző bejegyzésemben azt írtam, hogy tavaly nagyon sokat utaztunk, kirándultunk, sokfelé jártunk. Nos, most pont az ellenkezőjét írhatom: idén sehol sem voltunk - tavaly nyár óta sehová sem kirándultunk. Eleinte azért, mert ősszel és télen az időnk meg az anyagiak sem engedték (felújítás zajlott), utána, amikor már a két előző ok miatt mehettünk volna, már nem lehetett. És idén több napos nyaralás elé sem nézünk - aminek szintén több oka van... Talán a tavalyi évben összejött sokféle/sokfelé kiruccanás elegendő élménytartalék kellett volna, hogy legyen idénre is... :)

No, de ennyi bevezető éppen elegendő is. Ám muszáj volt felvázolni az előzményeket, hogy nyilvánvaló legyen: mennyire vártunk már egy kis kirándulást, levegőváltozást. Múlt hétvégén már mentünk  volna, de  úgy esett az eső egész nap, és annyira lehűlt a levegő, hogy jobbnak láttuk nem elindulni. Akkor Borszék és környéke volt az elképzelés, erre a hétre viszont megváltoztattuk az úticélt.

Hogy - hogy nem, a Szent Anna-tó és környéke eddig egyszerűen kimaradt mind az én, mind pedig Férj utazásainak "repertoárjából". Egyszerűen úgy adódott, hogy egyikünk sem járt még itt sem együtt, sem külön-külön. És persze, lányaink sem. Após nem volt biztos benne, úgy rémlett neki, mintha már járt volna, de nem volt száz százalékos benne.

A végleges útvonal a következő volt: Marosszentgyörgy - Nagyernye - Szováta - Székelyudvarhely ("finom" megállóval a Frieske Pan-nál) - Csíkszereda - Sepsibükszád - Mohos-tőzegláp és Szent Anna-tó - Sepsibükszád - Csíkszereda - Gyergyószentmiklós (nem mentünk be a városba, picivel hamarabb letértünk) - Bucsin - Parajd - Szováta - Nagyernye - Marosszentgyörgy. Összesen 440 km volt az út. Reggel negyed 8-kor indultunk otthonról, és valamikor este 8 körül érkeztünk haza, bár nem emlékszem pontosan, hánykor. Az úttest minősége végedes végig nagyon-nagyon jó volt, csupán csak a Sepsibükszádnál való letérő után, a tó felé vezető úton volt egy-két rosszabb útszakasz, de az összesen kevesebb, mint 500 méter volt. Tehát ezt az útvonalat bátran ajánlom mindenkinek.

A főúttól 17 km van a tó és a láp közelében lévő parkolókig. Az utat nem lehet eltéveszteni, egyetlen elágazás van: az egyik úton a tóhoz, a másikon Bálványosra lehet menni, de jól ki van táblázva, irányjelzőzve, nem lehet elvéteni. Fenn két parkoló van, automata sorompóval működnek. A "jegyre" kiírt időponttól számítják azt a 3 órát, amennyire a 24 lejes parkolás érvényes (ez az ára most, 2020 júliusában). Aki meghaladja a 3 órát, az további 2 lejt fizet félóránként. Az érdekesség viszont az, hogy ebben a 24 lejes alapárban benne van a jármű parkolása, az autóban ülők számától függetlenül mindenkinek a belépés a Mohos-tőzeglápra, ahol (profi és vicces) idegenvezető kíséri a turistákat, illetve el lehet sétálni a Szent Anna-tóhoz is. Végül mi 26 lejt fizettünk összesen, mert picivel meghaladtuk a 3 órát. De, mindenesetre, szerintem ez nagyon alacsony ár, minden baniját megéri kiadni. Ugyanakkor, láttuk, hogy van kempingezőhely is, sátorral és lakókocsival is igénybe lehet venni. Jó tudni erről is. :)

Az információs ablaknál szívesen és udvariasan elmagyarázták a tudnivalókat, illetve további tudnivalók több nyelven is ki vannak függesztve (magyar, román, angol). Jó tudni, hogy a Mohos-tőzeglápra minden egész óra 15 perckor lehet belépni, az idegenvezetők a láp bejáratánál - ahová 2-300 méteres sétával lehet eljutni - várják a kíváncsi turistákat, és magyar, illetve román nyelvű csoportokat alkotnak. (Ezúttal legalábbis csak két csoport volt, nem tudom, de biztos vagyok benne, hogy szükség esetén angolul is zajlik idegenvezetés.) A mi idegenvezetőnk Csaba volt, és abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy csupán 6 személynek kellett magyaráznia, jól hallottunk és értettünk mindent, amit mondott.

Jó hangulatban zajlott a séta, Csaba rengeteg információt elmondott, és bátran lehetett kérdezni is. Mindenesetre, ahogy beléptünk a láp területére, olyan szürreális kép fogadott, hogy szabályosan azt éreztük, hogy évmilliókat repültünk vissza az időben. Gondolom, a borús időnek és az enyhén szemerkélő esőnek is volt némi köze ehhez, de tényleg úgy éreztük magunkat, mintha a jégkorszakba csöppentünk volna. Nem is részletezem én az elhangzott információkat, főleg mert egy részük amúgy is megtalálható a világhálón, másrészt pedig inkább el kell oda menni, és első kézből kell meghallgatni őket az idegenvezetők tolmácsolásában. Csaba nagyon sok érdekességet mondott, no meg vicceket is - többek között megtudtuk, hogy a lápban a medvék ellen úgy kell védekezni, hogy körbeálljuk az idegenvezetőt . Merthogy igen, a láp területén, ami mintegy 80 hektárnyi, élnek medvék is, de nekünk hála Istennek, nem volt "szerencsénk" találkozni eggyel sem. Csupán az ösvényeiket láttuk, amelyekre Csaba hívta fel a figyelmünket. Elmondása szerint azt az útvonalat is, amelyekre a pallókat és a farönköket állították, szintén a medvék ösvényére építették, ők valahogy ösztönösen tudják, hová léphetnek, és hová nem, állítólag beépített gps-ük van erre. 

Egy rövid szakaszon aztán kipróbáltuk azt is, hogy milyen magán a tőzegfelszínen járni: hát, izgalmas volt, mindenesetre, főleg azután, hogy bemutatták, hogy tulajdonképpen alattunk a víz van, és a különböző helyeken a különböző vastagságú tőzegmoharéteg.  A láp növényzete fantasztikus. Nincs túl sok faj, de a speciális feltételeknek - mikroklíma, savas víz és "talaj" - köszönhetően olyan csudaságok (reliktumok) nőnek itt, mint a gyapjúsás, aminek vattacsomószerű virágját a második világháborúban vérzéscsillapításra használták, a szörnyen savanyú bogyójú tőzegáfonya, a nadragulyánál tízszer mérgezőbb gyönyörű, filigrán virágocskájú közönséges tőzegrozmaring, a hashajtó hatású és hallucinogén anyagokat tartalmazó mámorka, és nem utolsó sorban a kereklevelű harmatfű, azaz közismertebb nevén a húsevő növény. A láp valamikor egy hatalmas tó volt, ennek a hatalmas tónak a felszínét azonban mára már jórészt beborította a tőzegmoha, ami hol vékonyabb, hol vastagabb réteget képez a tó fölött. A tóból 17 tószem maradt vissza napjainkra, ebből a látogató turisták kettőt látnak: egy kisebbet, aminek csupán néhány méter az átmérője és 17 m a mélysége, illetve egy nagyobbat, aminek az átmérője picivel nagyobb az előzőénél, a mélysége viszont 22 m. Vizük szinte fekete, és annyira savas, hogy állatok nem tudnak megélni benne.

A láp területét nem ott hagyjuk el, ahol bemegyünk, hanem egy teljesen másik helyen. Innen kb. 5-10 perces sétával lehet visszaérni a bejárathoz, onnan pedig, szintén sétálva, a parkolóba.

Ezek után el lehet sétálni a Szent Anna-tóhoz, ami alacsonyabban fekszik, mint a Mohos-tőzegláp, mintegy 200 m a szintkülönbség a kettő között. Sima, aszfaltozott úton lehet végigmenni, de aki jó kondiban van, és unja is a kacskaringós szerpentineket, végigvág az útkanyarulatok közötti erdőszakaszokon. Időseket (65 év fölött), 5 év alatti gyerekeket és 1 kísérőt, várandós nőket, illetve fogyatékkal élő személyeket ingyenesen is le- és felszállítanak kisbusszal. A tóra leérve nem túl nagy a lehetőségek tárháza - körbe lehet sétálni a tavat, csónakot lehet bérelni (nem néztem az árát), enni-inni lehet a partján, pihenni a padokon vagy a fűben (fürdeni már néhány éve nem szabad benne), lehet sólyommal vagy mi a szösszel fotózkodni (20 lej, és saját gépeddel készíted a fotót) - ám a gyönyörű látvány - minden méterről más-más arcát lehet látni a tónak - és a jó levegő akár bőven elegendő is lehet. Mi "körbesétáltuk" a tavat, és csak azért írtam idézőjelesen, mert igazából csak egy jó háromnegyed kört írtunk le. Az volt a vagány, hogy az erdei ösvény/út végig közel volt a vízparthoz, és az gyakorlatilag bárhol megközelíthető, elérhető, nincsenek meredek partrészek, vagy ilyesmi. Az evős-ivós részen eléggé sokan voltak, amúgy a hétvége ellenére úgy gondolom, hogy nem volt túl zsúfolt a hely, jól "elférhetett" mindenki. A visszaút már kevésbé volt pihentető, kár, hogy először ereszkedtünk, és utána másztunk hegyet. :) Nekünk 3 óra és kb. 20 percbe telt a két objektum megnézése, felfedezése, miután felértünk a parkolóba pedig nemsokára indultunk is.

A hazafelé út egy részét más útvonalon tettük meg, mert Csíkszeredától Gyergyószentmiklós irányába mentünk, Csíkszentdomokosnál megálltunk enni a Kárpátia Panzióban, ahol bár nem volt asztalfoglalásunk, perceken belül sikerült mégis leülni, és ahol mindenkinek finomat sikerült választania, rendelnie. Nem részletezem a menüt, de 5 személyre 205 lejt fizettünk, ami elég jó ár, és igazán finom volt minden. A kiszolgálás is korrekt volt, a pincérek kedvesek, a hely pedig szép és tiszta. Örömmel tértünk be néhány évnyi kihagyás után, és szerencsére, ezúttal sem kellett csalódnunk.

Innen már egyenesen hazatartottunk, Gyergyószentmiklós előtt eltértünk Parajd irányába, átszelve a Bucsint, aminek jó kétharmad része (csak a bogdáni letérőig jártam arra ezelőtt) szintén "szűz föld" volt számomra, de így már ezt is kipipálhattam. :)

Mindent összevetve szuper nap volt szuper helyszínekkel, egyedül az időjárás hagyott pici kívánni valót maga után, örültem volna, ha a déli-kora délutáni órákban is lett volna részünk némi napsütésben, de így is szuper volt, ez sem szegte kedvünket.

Ha bárkinek bármi kérdése lenne még a helyszínekkel, útvonallal stb. kapcsolatban, szívesen megválaszolom  ha tudom. :)

Hargitafürdő - Balu park (2019. augusztus)

Az elmúlt nyarunk eléggé élmény- és eseménydús volt, elég sokfelé jártunk, bár persze, mindezt a mi mércénkkel megállapítva, nem valami világutazókéval. :)

Ahogy hazaérkeztünk Albániából (talán csütörtöki napon), szombaton már esküvőre voltunk hivatalosak, de úgy, hogy az esküvőről korábban eljőve gyorsan átöltöztünk, és két és fél órás utazásba vágtunk, hogy Erdélyi konyhás csapatunkkal találkozhassunk Hargitafürdőn. A csapatnak már csak egy részét kaptuk el, igaz, de az ottmaradt csapattagokkal egy szép estét töltöttünk el, majd másnap a lányoknak megvolt a nagy öröme: ismét felfedezhették és kipróbálhatták magukat a Balu kalandparkban.

Már többször jártunk itt, családostól, felnőttekül és anya-lányul is, de mindig vagány felfedezni ezt a nagyszerűen megépített kalandparkot. Ezúttal csak a lányok mászkáltak, és a befizetett 3 órából bőven elég volt nekik a kettő is. Sajnos, kevesebbet nem lehet fizetni. És bevallom, eléggé drágálltuk is a megnagyobbodott összeget, ami ugyan csak 5 lejjel több, mint legutóbb, de akkor is. Szóval a 14 év alattiaknak egy jegy 3 órára 45 lej, a 14 év felettieknek 55 lej. No, de nem panaszkodunk, azért mentünk oda, hogy a lányok mászhassanak, örülhessenek (igaz, nem másnap, az izomláz megtapasztalásakor :D ), és ha nem szerettünk volna fizetni, hát nem mentünk volna. :)

Legutóbbi látogatásunk óta (azt hiszem, 3 évvel korábban voltunk) voltak változások, néhol kicseréltek egy-egy pályaszakaszt, máshol valamivel megnehezítették vagy megkönnyítették, szóval mindig van valami újdonság, amivel meglepnek. A lányok sajnálták, hogy a nagy tirolin - ami átvonul a tó fölött - nem mehettek, mivel azon csak kísérővel lett volna szabad menniük, de mi most nem voltunk olyan mood-ban, hogy mászkáljunk, tirolizzunk.

A várakozó szülőknek vagy mászni nem akaró személyeknek vannak asztalok, lehet enni-inni valót vásárolni, kicsiknek hinta, lipinka is van, és mindezek mellett pedig a legjobb a friss hargitai levegő. No meg az erdő látványa. :)

Jól éreztük magunkat, a lányok a végére már nagyon kifáradtak, volt is egy kicsi nyavalygás a megkínzott testrészek miatt, de aztán elmúlt. :) Kissé keserű a szájíz a Hargitafürdőre vezető út minősége miatt, de úgy nézett ki, mintha már dolgoznának rajta, úgyhogy, remélem, a közeljövőben már kifogástalan aszfaltút fog vezetni a kis hegyi városkába, amelyben télen-nyáron annyian megfordulnak.

Ízelítő a parkból:

Hmmm...ez a levegő. :)