Azt mindig tudtam, hogy szeretem a tengert, de hogy szabályosan elvonási tüneteim lesznek, ha egy évben nem jutok el hozzá, azt nem is gondoltam volna. Ahogy meglátok egy tengerpartos képet, vagy a hullámokat egy filmen, fáj a szívem, hogy idén nem volt részem benne, és sóvárgok utána. Tényleg, nem is gondoltam volna magamról, hogy ennyire számít nekem a tenger!
Idén nem úgy alakultak a dolgok, hogy külföldre mehessünk nyaralni, és nem kimondottan a járvány miatt, hiszen mások így is elmentek, nekünk családi okok és zsúfolt program (tanulás, vizsga) miatt nem jött össze. Ezzel szemben azonban egy picit a nyáron és egy picit vizsga után, a szép hosszú ősz ideje alatt is kirándultunk. És így összességében véve már nem is olyan rossz az "egyenleg", hiszen több apró kirándulást iktattunk be, és így sok régi vágyat sikerült teljesíteni, sok szép helyszínre eljutni. Mert továbbra is fenntartom: annyi szép hely és látnivaló van az országunkban, hogy egy életen keresztül sem lehetne bejárni, megnézni mindent. De a tenger, akkor is tenger.... ;) De azt majd máskor, ezután... :)
Kezdem is a legutóbbi kiruccanásunkkal, amit a múlt szombaton ejtettünk meg. Kicsit rosszkorra időzítettük, mert mindenhol azt jelezték, hogy elromlik az idő, esni fog egész nap. Ehhez képest nagyon szeretett bennünket a Jóisten, mert a többnyire borús nap ellenére sem volt hideg, sütött a nap is, esett az eső is, de mindig csak olyankor, amikor mi már az autóban ültünk, szóval végülis tökéletes időjárás volt. :)
Az eredeti elképzelés Vörös-szakadék - Nagyszeben - Fogarasi vár - Berethalmi erődtemplom volt, de menet közben változtattunk. Húgomékkal és édesapámmal közösen kirándultunk (12 éves és majdnem 3 éves gyerekek voltak velünk), és úgy kellett csináljuk, hogy mindenkinek jó legyen: ők már voltak Nagyszebenben tavaly, én pedig nem akartam Szebent 1-2 óra alatt "összecsapni", oda inkább egy egész nap vagy hétvége kellene. :) Helyette beiktattuk az Agyagkastélyt, úgyis útba esett. Berethalom pedig már nem fért bele a programba: mire elindultunk Fogarasól, 6 óra körül volt, így is szakadó esőben, fél 9-kor érkeztünk haza.
7.50-kor sikerült elindulni Marosvásárhelyről a tankolás lerendezése után, Nyárádtőnél felmentünk az autópályára, és "felavattuk" a pálya Radnót és Maroskece közötti szakaszát is. Így "pillanatok alatt" - kb. 1 óra - Nagyenyeden voltunk, hiszen minimális távot tettünk meg országúton, az út nagyrésze autópálya volt. Útba ejtettük Gyulafehérvárt is egy benzinkúti megálló (mosdó és szendvics reggelire) erejéig, majd folytattuk utunkat Szászsebes, illetve a határában lévő Vörös-szakadék felé. A városban több helyen is jelezve van a szakadék felé vezető irány, akár GPS nélkül is oda lehet találni szerintem, bár azért ma már mindenképpen hasznos a GPS. A városból kiérve, egy földútra kell letérni balra, ami egy darabig közvetlenül az autópálya mellett halad, majd eltér jobbra, hogy a szakadékot meg lehessen közelíteni. Az út olyan, amilyen. Mint a földutak általában: kátyúsak, döcögősek. Esőben vagy hosszasabb esőzés után, azt hiszem, nem tanácsos arra menni. Minden gond nélkül feljutottunk a szakadék előtti platóra, ami egy egyenes-lapos füves terület, legelő, ami parkoló gyanánt is szolgál. Van hely bőven. Ismerőseim szerint körbe is lehet járni a szakadékot, mi ezúttal nem túrázós napra készültünk, csak egy kicsit sétáltunk, felmásztunk egy dombocskára, aminek fentről szakadékos-meredek volt az oldala, szép rálátásunk volt onnan a csodás Vörös-szakadékra. Különleges, egyedi a látvány, kár, hogy most nem túráztunk, de aki teheti, az jó túracipővel menjen, és ne hagyja ki a vadregényes táj bejárását. Néhány fotót készítettünk, majd visszatértünk Édesapámhoz és a leparkolt autókhoz. Közben egyre többen kezdtek érkezni a rendszámok tanúsága szerint az ország minden szegletéből - úgy látszik, ismert úticél ez már szinte mindenki számára.
A térképen mutatott útvonal nem egyezik teljesen az általunk megtettel, mert a térkép nem ismeri fel az autópályákat vagy mi, egyszerűen nem akar arrafelé vinni, de bárki útnak indul, használja őket bátran, ha haladni akar. (Tudom, nem mindenki szereti őket, de ha egy ekkora utat szeretne megtenni valaki egy nap alatt több megálló, látnivaló beiktatásával, akkor jól jönnek az autópályák és a gyorsforgalmi utak...)
A Vörös-szakadéktól visszamentünk Szászsebesre, onnan pedig a Nagyszeben felé vezető autópályára tértünk. Kikerültük Szebent, majd az autópályáról leszállva (többet nem is volt aznap részünk pályában) és a Fogaras felé vezető úton haladva letértünk Felsőporumbák felé. Felsőporumbák 8 km-re van a főúttól, befele, a hegyek irányába. A környezet szép, festői, az agyagkastélyt jelzik a táblák. Odaérkezve azonnal Parkolót jelző táblák vannak, és nagyban hirdetik az árát is: 5 lej/ óra. Sokan, nagyon sokan voltak a parkolókban, de találtunk helyet. Vécé is van, azaz fabudi, amit megnéztem, de inkább nem használtam. Tele van ilyen-olyan vendéglőkkel, lakókocsis büfékkel, árusokkal a hely, és csak amúgy zeng a curáj zene (a gyengébbek kedvéért: román népzene vagy annak utánzata). Az Agyagkastély területére egy 5 lejes belépő kifizetése után lehet belépni, ami nem sok, de nem is nyújt sokat érte, legalábbis a mostani járványos időkben: csak nézelőni lehet, játszóteret pl. nem lehet használni, illetve a kert egyes részei is le vannak zárva a látogatók elől. A kapun belül a maszk használata kötelező, mi is csak a fotók erejéig vettük le őket. Maga a "kastély" gyönyörű, aranyos, kár, hogy rengetegen voltak aznap, nem lehetett nyugodtan szemrevételezni, vagy fotózkodni sem. Mindenesetre, miután kijöttünk, letettünk az evésről, valahogy nem volt kedvünk (gusztusunk) az ottani vendéglőkben enni. Visszamentünk a parkolóba, éppen időben ahhoz, hogy a cseperegni kezdő eső ne áztasson el bennünket.
Fogarasra érkezve az volt az első dolgunk, hogy megtudakoljuk, hányig van nyitva a vár, majd elmentünk éttermet keresni. Addigra már kellően megéheztünk mindannyian. Egy elég hosszú (csak édesapám két bottal való közlekedésének meg az éhségünk szempontjából), de kellemes sétával majdnem megkerültük a várat, mire rábukkantunk a vár kapusa által ajánlott vendéglőre, de végül megtaláltuk, és istenesen jóllaktunk. Old Inn-Tim volt a vendéglő neve, és igazából semmi felróni valóm nincs nekik. Persze, lehettek volna gyorsabbak is (de ez relatív, éhségfüggő), vagy tehettek volna a mi asztalunkra is olaj-ecettartót, vagy pl. ne Kislány elé tegyék le a kávémat :D, de mentségükre legyen, hogy tele volt a terasz, folyamatosan lótottak-futottak a pincérek, szusszanásnyi idejük sem volt. Az ételek nagyon finomak voltak, az adagok megfelelőek mindenkinek, az áruk pedig teljesen oké volt. Mi, hárman, 1 pacallevesre, egy adag szalmakrumpli+ketchupra, 1 húsgombócos spagettire meg egy sült krumplis csülöktálra (egy egész füstölt csülök volt rajta), illetve 2 kávéra és 1 nagy ásványvízre 135 lejt fizettünk. De nagyjából ugyanennyibe került a húgomék rendelése is, más ételekkel.
Miután jóllaktunk, visszamentünk a vár bejáratához - így már teljesen körbejárva a várat -, majd megnéztük belülről is. 17 óráig engedik belépni az érdeklődőket, kijönni nem tudom, meddig lehet. 15 lej a felnőttek belőpője, a gyerekeké-diákoké talán 8. Vagy 7, már nem emlékszem pontosan. A várban jelenleg nagyszabású felújítási munkálatok zaljanak, így a külső udvar és a külső fal nem volt látogatható, csak a főépület. Nagyon szépen rendbetett és karbantartott vár, egyes termeit találkozók, események lebonyolítására is használják, kiállításokat szerveznek benne stb. Ezen termek padlózata és bútorzata teljesen új, de korhű minden, látszik, hogy nagyon adtak a részletekre. A főépület emeletein körbe lehet járni, az egymásba nyíló termek amolyan "filmes" érzéssel töltenek el. Nagyon sok régi, eredeti bútor, festmény, fegyver vagy más (mű)tárgy van kiállítva, általában tematikusan csoportosítva, termenként. Gyönyörű a vár, nagyon tetszett mindannyiunknak, sőt, ha a külső részekkel is végeznek, még teljesebb élményt nyújthat majd. Ami azonban nagyon zavart, az az, hogy sehol egy magyar felirat, szinte semmi olyasmi, ami a vár hajdani lakóira, uraira emlékeztetne, kivéve a festett ablakon szereplő Bethlen Gábor nevet, egy sírkövet vagy egy könyvet, amibe magyarul írtak... :( Ez ellen azonban sajnos, nem hiszem, hogy tehetünk valamit. De az emlékkönyvbe én mégcsakazértis magyarul írtam. ;) :)
Fogarasról végül Kőhalom felé vettük az irányt, hogy az E60-as úton, Segesvár érintésével érkezzünk haza. A térkép a nem teljesen egyező útvonallal 485 km-t mutat, de kb. akörül tettünk meg. Berethalom és gyönyörű erődtemploma egy következő kiruccanásunk célpontja lesz majd. :)
