Már ideje volt egy kis kiruccanásnak, így húgomékkal és édesapámmal közös körútra indultunk. A végső cél igazából a gyimesi bobpálya volt, ahol a húgomék tavaly már voltak, de összekötöttük még néhány látnivalóval, ahol mi már rég nem jártunk, illetve a lányaink még soha. Így aztán az útvonal a következő lett.
Az egész kényelmesen belefért a kétnapos kiruccanásba, gyimesfelsőloki megszállással, éjszakázással. Kb. reggel fél 8-kor indultunk el itthonról, illetve 9-kor indultunk el mindannyian a húgoméktól, és este kb. fél 8-ra érkeztünk Gyimesfelsőlokra, a bobpályához, majd kétszeri lecsúszás után mentünk a szállásunkra. De veszem sorjában az infókat, tudnivalókat.
Maroshévizen álltunk meg először, a borszék felőli kijáratánál itt falatoztunk egy kicsit, mert senki sem reggelizett indulás előtt. Itt megbeszéltük nagyjából a napi útvonalat.
Borszék irányában haladtunk, és csak áthaladtunk rajta, ugyanúgy, mint Tölgyesen. A Békási-víztározót céloztuk meg. Érdekes volt a tó, amely minduntalan fel-felbukkant a kanyarok után vagy a fák közül, de nagyon alacsonynak tűnt a víz szintje. Férj szerint ez mindig ilyen volt – én nem tudom, mert még sosem jártam erre. Közben szinte minden oldaláról megcsodálhattuk a Csalhó még mindig havas csúcsait.
Az út gyönyörűszép vidéken vitt, de sajnos Tölgyes után (azaz már Neamț megyében) az út minősége csak olyan volt, ni. Nem volt kimondottan kátyús, de nagyon hepehupás, mindenesetre. Volt egy-egy kifogástalanra felújított szakasz is, de azok hamar véget értek.
A tó kikötőjét jól látható tábla jelzi, egy rövid köves-kanyargós úton kell leereszkedni, ahol parkoló is van. Román húsvét vasárnapja volt, így gyanítom, szerencsések voltunk, mert nem volt turistadömping, pont megfelelt nekünk. Bizonyára lehet túrázni is a tó körül-környékén, minket ezúttal nem érdekelt ilyen lehetőség, tehát utána sem néztünk, mi kimondottan a hajókázásért jöttünk. Éppen elkaptunk egy feltelőfélben lévő közepes méretű hajót, ami hamarosan ki is farolt a kikötőből. Négy felnőtt, két kamasz és egy kisgyerek alkotta a csapatunkat, a kapitány 60 lejt kért mindannyiunkért. Gyakorlatilag a 3 gyerek és a mozgássérült édesapám ingyen hajókázott, mi, felnőttek fizettünk teljes árat. Többszintes fedélzete volt a hajónak, mi 7-en elfoglaltuk a teljes hajóorrt, így első kézből láttunk mindent, anélkül, hogy bármi elállta volna a kilátást. A hajózás kb. fél órát tartott, tulajdonképpen jókora kört írtunk le a tó gátközeli részében. A táj gyönyörű volt körös-körül, a szél lobogtatta a hajunkat, hol kisütött a nap, hol pedig elbújt, mindenesetre, mi kiélveztük a teljes ottlétünket. Az egyedüli dolog, ami nagyon elszomorított, az a rengeteg szemét, ami a tó felszínét borította. Sajnos, ez ellen csak akkor lehetne tenni, ha minden egyes ember magával kezdené a változást és egyszerűen senki semmit nem dobna el szanaszét.
A következő megállónk a Békás-szorosban volt. Mint
írtam, az ortodox húsvétnak köszönhetően sokkal nyugisabb nap volt mindenfelé,
úgyhogy, gondolom, máskor a szorosban is sokkal többen szoktak lenni, mint aznap.
Kürtőskalácsot vettünk, majd továbbmenve sikerült parkolóhelyet találni.
Kiszálltunk, aki akart, vásárolgatott is ezt-azt az útmenti árusoktól, mi
felmásztunk egy sziklára fényképeződni, majd Kislánnyal kettesben elindultunk előre
az úton, hogy majd a többiek jönnek, és fenn a tetőn majd felvesznek. Nos,
lassan haladtunk, hiszen fölfelé kellett araszolni a keskeny útszélen, sokszor
meg is álltunk akár fényképeződni, akár szemlélődni-gyönyörködni, akár kifújni
magunkat, akár csak biztonságosabbnak láttuk “felkenni” magunkat a
betonkorlátra, amíg az autók elhaladtak mellettünk, és nem utolsó sorban végül
4 kanyarnyi szerpentint másztunk meg, utána még vártunk is vagy 10 percet, a
többiek mégsem jöttek még. Így hát szépen visszaindultunk, leereszkedtünk ismét
a 4 kanyarnyi szerpentinen, és visszaértünk a parkolóhelyhez. A többiek
nyugisan dumálgattak, kürtőskalácsoztak, sétálgattak az árusok között, szóval,
mi várhattuk volna még őket egy ideig fenn, majdnem az alagút bejáratánál! :P
Végül elindultunk, a Gyilkos-tavat célozva meg. Nos, itt már jóval nagyobb volt a tumultus, parkolóhelyet is kissé nehezebben kaptunk, de végül le tudtunk parkolni az út szélén. Feltűnt, hogy szinte senki nem viselt, de tényleg, csak éppenséggel elvétve láttunk maszkot az embereken, s azt is inkább csak a nyakukban hordozták. Mi annál inkább feltettük rendesen, csak épp a családi fotó erejéig vettük le magunkról. Pedig nekem még olyna képem is van, amin teljesen elfedi az arcomat, utána kaptam észbe! 😊 megmondom őszintén, a Gyilkos-tó most nagy csalódás volt számomra.
Az egy dolog, hogy sokan voltak, de még az embereknél is több volt a szemét. ☹ Érthetetlen, hogy egy ilyen helyen, ahol naponta turisták ezrei forulnak meg, miért nem lehet lépten-nyomon szemeteseket, konténereket elhelyezni, hogy legyen, amibe gyűjteni a szemetet. Persze, itt is onnan kellene kezdődnie a dolognak, hogy mindenki magával viszi a keletkezett hulladékot, ha nincs rendes hely, ahová eldobja… Fél óránál többet itt nem töltöttünk, valahogy nem vonzott egyik vendéglő sem, nem volt gusztusunk beülni estebédre sehová. Inkább felhívtam a csíkszentdomokosi Kárpátia vendéglőt és ott foglaltam asztal 1 órával későbbre. Még muszáj megemlítenem az út minőségét. Avagy minőségtelenségét, inkább… Javításban van hosszú kilométereken át, a kátyús részek pedig fel vannak kaparva. Igenám, de olyan idióta módon, olyan meredek ezeknek a széle, hogy már azt hittük, sosem ér véget. Amúgy a táj itt is lélegzetelállító, szemet gyönyörködtető a sok fenyőerdő, ami ékes bizonyítéka annak, hogy a természet, ahogy a Jóisten megteremtette, felülmúlhatatlan. Csak éppen be ne tegye a lábát az Ember sehová… ☹
A Kárpátiában megejtett estebéd után egyenesen Gyimesközéplok felé
vettük az irányt, és mivel még sütött a nap, jó meleg is volt, no meg a
bobpálya 21 óráig tart nyitva, úgy döntöttünk, hogy már akkor este is bobozunk.
Nagyjából két kört ment mindenki. Szerencsére itt sem voltak sokan, ami azonban
már nem elmondható a másnap délelőttről. A bobozás nagyon klassz, mi most
próbáltuk ki először. De biztos vagyok benne, hogy időnként majd ezután is
beiktatjuk. Annál is inkább, hogy éppen azon a hétfőn kezdték el a bobpálya
melletti területen egy wellnessközpont és vendéglő építésének munkálatait,
vagyis ha fürdéési lehetőség is lesz a bobozás meleltt, akkor bizonyára, több
időt is el lehet tölteni a környéken, úgymond “helyhez kötve” a turistákat.
A bobozás ára, hát na, amolyan se nem drága, se
nem olcsó. Azért egy négytagú család ha kétszer ereszkedik, 100-nál többet ott
hagy. Nem sok, persze, hiszen ezért jöttünk, de azért nem is kevés, szerintem. Jószívvel
fizettem ki, sőt, ha tudtuk volna, hogy másnap a tömeg miatt csak egyszer
fogunk tudni ereszkedni, inkább még befizettem volna egy harmadik körre is.
Szóval a felnőttjegy 15 lej, a gyerekeké 12, illetve ha ki szeretnéd váltani az
általuk készített fotót is, akkor 10 lejt fizetsz fényképenként. Lehet mágnesre
is kérni, az, ha jól emlékszem, 15 lej, de mi olyant nem kértünk, csak rendes
fotót.
Innen mentünk a szállásunkra, az Anna
Vendégházba, amit 2 nappal korábban foglaltam le, direkt a szállásadótól. Két hálószobás,
konyha-nappalis apartmant foglaltunk, tulajdonképpen a miénk volt a ház teljes
földszintje. Kifogástalan, egyszerű, ízléses a berendezése, minden fontos
dologgal benne (4 égős tűzhely, mikró, kotyogós kávéfőző, mindenféle edények,
tányérok, tálkák, bögrék, poharak, szóval teljes felszerelés). Sőt, kávé, tea,
fűszerek, ilyesmi is volt a szekrényben, illetve este, a megérkezés után egy
kis pálinkával is várt a házigazda. Vakációs jegyekkel fizettünk, 500 lej volt
a teljes összeg, ami a voucherrel való fizetés miatt 20%-os felárt is
tartalmazott. (Bár igaz, nem tudom, mennyire legális ez a dolog, de most
megfelelt nekünk, a költségek úgyis családonként feleződtek…) A vendégháznak
szépen karbantartott, jó nagy udvara is van grillezési lehetőséggel, kisebb
gyerekeknek csúszdával és homokozóval, illetve kisebbeknek-nagyobbaknak egy
nagy ugrálóval is. Mindenesetre, nagyon szép hely a főút mentén, illetve a
vasút mellett, de egyáltalán nem zavaró egyik forgalom zaja sem. Főtt étellel nem tudnak szolgálni, de
reggelire vagy vacsorára lehet rendelni tőlük hidegtálat “disznóságokkal”,
finom húskészítményekkel, eperlekvárral, házi pityókás kenyérrel. A
finomságokat a házigazda szülei készítik, és vásárolni is lehet tőlük. Még
néhány szó a berendezésről. Kényelmes, széles ágyak vannak a szobákban, itt a
földszinten volt egy nagy, modern fürdőszoba zuhanyzóval-vécével, ileltve volt
egy külön vécéfülke is. A nagy kinti terasz közös a fenti lakrész vendégeivel,
de elfér rajta mindenki. Kicsiknek ráülős kisautók is voltak itt, amit
nyugodtan lehetett használni.
Másnap reggel indulás előtt döntöttük el az aznapi útvonalat. Végül közös megegyezéssel ejtettük a listáról Gyimesbükköt, hiszen szinte mindenki járt már ott legalább egyszer, és túl sok időt vett volna fel, hogy mindent megnézzünk ott is. Helyette boboztunk még egyet (kb. 50 percet álltunk, míg végre sorra kerültünk), majd Csíkszereda felé vettük az irányt, onnan pedig Udvarhelynek tartottunk, át a Hargitán. Székelyvarságig meg sem álltunk, és ott is csak az erdőben álltunk meg, hogy bevárjuk a húgomékat, akik nem tudtak olyan gyorsan haladni a hepehupás úton. Székelyvarságon jelezve van a Csorgókő-vízesés felé vezető út, és minden elágazásnál táblák mutatják az irányt mind a vízesés, később pedig mind a kilátó felé is. A faluból a vízesésig van vagy 3,5 km erdei földút, ami néhol kátyús, néhol pocsolyás, majd a vízeséstől autóval is el lehet menni egészen a kilátóig, ahol az útviszonyok hasonlóak. De felmászva a vízesés mellett, gyalog is el lehet jutni a kilátóhoz. Mi a kényelmesebbek táborát gazdagítottuk ezúttal, és autóval mentünk, de a járóbottal közlekedő édesapámmal és 3 éves kisgyerekkel nem mehettünk máshol. És bevallom, már túl fáradtak is voltunk az ilyesmihez. A vízesés gyönyörű. Persze, nem egy Niagarára kell gondolni, de akkor is nagyon szép. 7 méter magasból hull alá a víz, több lépcsőben, fel lehet mászni a vízeséshez szemből is és meleltte is. Körülötte vadregényes, mohával benőtt érdekes formájú sziklák vannak, illetve be lehet bújni a vízfüggöny mögé is. Naná, hogy nem én volnék, ha minden ilyesmit ki nem próbálnék! 😉
Lefelé már nem ott jöttünk, ahol fölmásztunk, inkább kis kerülővel ereszkedtünk be, elkerülve a meredek, csúszós sziklákat. Innen visszafelé már csak egy rövid megállót tartottunk a Zetelaki-víztározó gátjánál néhány fotó erejéig, Parajdon még felszerelkeztünk némi kürtőskaláccsal, majd egyenesen hazafelé vettük az irányt. Menet közben elváltunk a húgoméktól, ők nyárádremeténél Szászrégen felé tértek el, mi pedig jöttünk tovább Vásárhely irányába. Kb. este fél 8 felé érkeztünk haza, szerencsésen és hálatelt szívvel, hogy kellemes, feltöltő, szemet és lelket gyönyörködtető, közel 600 km-es kiruccanásban volt részünk.
Várjuk a következőt! 😊
