2019. augusztus 8., csütörtök

Albánia - Saranda - 2019. (júl.28.-aug.7.)

Nagyon hiányos a blog, tudom, a régi nyaralásainkról, kirándulásainkról nehezen kerülnek fel a beszámolók, ezért úgy gondoltam, inkább veszem a legaktuálisabbat, az idei nyaralásunkat. A többit meg aztán ... valamikor... szép sorban, hátha tudom pótolni. Szóval...

Idén Albániában nyaraltunk. "Vakmerő" döntés volt, tekintve, hogy mennyi és miféle előítélettel vagyunk Albániával szemben, de azt mondtuk, olyan helyre szeretnénk menni, amit még nem fedeztek fel annyian. (Hogy nehogy úgy járjunk, mint Montenegróval... mire mi eljutottunk, teljesen elkommerszesedett, azaz kevesebbet kaptál drágábbért... ) Nos, Albánia is jó úton halad efelé, de még nincs baj. Vagy legalábbis idén nem volt. Szuper volt a nyaralásunk, sokfelé jártunk, sok szépet láttunk, és a tengerben is annyit fürödtünk, amennyit nem szégyelltünk.

A szállást tavaly szeptemberben foglaltuk le 621 euróért azért, hogy indulás előtt 3 héttel lemondjuk, és ugyanabban az épületben, ugyanazon az emeleten, de frontális tengeri kilátással és egy plusz hálószobával foglaljunk egy másikat, 111 euróval olcsóbban. Ez csak a szállás volt, más ellátás nem volt benne. Nem is kellett...
Utólag tudtam meg - egy Albániával kapcsolatos FB-csoportba belépve - hogy Albániának a déli része, azaz Saranda és Ksamil, ahová mi éppen mentünk, drágább, mint az északibb részek, de a kocka már el volt vetve, itt maradtunk, hiszen ezt számunkra könnyebb volt megközelíteni. Végül pedig kiderült, hogy olyan óriási különbségek azért nincsenek. Majd egyszer pedig beiktatjuk Észak-Albániát is, pedig az a típusú nyaralók vagyunk, akik mindig új helyeket szeretnek felfedezni, sosem járnak vissza kétszer ugyanarra a helyre. Max úgy, hogy ugyanazon ország más régiójába... Nos, Albániába biztos, hogy legalább egyszer még visszatérünk. Hogy mikor, még nem lehet tudni, de az északi területeket is be kell majd járnunk egyszer...  

Sarandában voltunk, a szállásunk a város északi (Kodrra nevű) részében volt, közvetlenül a parton, egy valamikori szálloda 5. emeletén. Nem titok a neve sem, sőt, csak ajánlani tudom mindenkinek: Seaside Apartment. A tengerre frontálisan néző apartmanunk volt, bár a kikötőt is szinte teljes egészében láttuk. Az apartmanban egy nagy nappali konyhával, egy tágas előszoba és erkély, illetve két hálószoba volt. No meg az elég nagy fürdőszoba is, természetesen. Az égvilágon mindennel fel volt szerelve a konyhája ("kár", hogy idén nem igazán főztem), még alufólia meg habverő is volt. :D Modern, szép, tiszta volt. Egyedül a törülközők nem tetszettek nekem, régiek és agyonmosottak voltak, na, ez sehogy sem passzolt az apartman összhangulatához. De azt hiszem, ez az egyedüli negatívum, amit felróhatnék. Esetleg még azt, hogy a székeknek olyan furcsa lábaik voltak, hogy mindannyian legalább egyszer belerúgtunk. :P :D És a vendégkönyvük szerint ez másoknak is sikerült.  :D

A tulajék nagyon kedvesek voltak, ha szükségünk volt rájuk, ott voltak, segítettek, de nem tolakodtak. Pl. kapszulás kávéfőző volt az apartmanban, de miután vagy 2 napig keresgéltük a kapszulákat, és nem találtunk, szóltunk nekik. Egyszercsak kopogtak, hoztak egy másik kávéfőzőt, és egy rakás kapszulát. Mellé pedig, ráadásként egy tálcányi meleg mézes fánkfélét. A kicsi lányomnak annyira ízlett, hogy el kellett kérnem a receptet. (Nem is én lennék, ha legalább egy receptet nem hoznék magammal onnan, ugyebár! ;)  :P) Indulásunk előestéjén hozták át a receptet, egy még nagyobb tálcányi meleg fánkocska kíséretében. :)  <3

Sarandáról annyit, hogy nagyon zsúfolt város, az utcákon nehézkes a közlekedés, sok az egyirányú utca, a szélén mindenhol parkolnak, mások meg csak úgy megállnak a leparkolt kocsisor mellett, szóval, fel kell szerelkezni türelemmel addig, amíg kiaraszolsz a városból. Az sem ritkaság, hogy a körforgalomba szemből hajtanak be, azaz a legrövidebb "úton" a célirány felé, de meg lehet szokni a stílusukat. A férjem ügyesen belerázódott, én folyamatosan tiszta ideg voltam mellette.  :P

A tulaj elmondása, majd a tények beigazolódása szerint, ahol mi voltunk, az Saranda csendes része volt, többnyire a családosoké. A strandok szellősek voltak, nem volt túl sok ember, a zene úgy ment, hogy nem volt zavaró senki számára. A kikötőn túli rész, ahol a bazáros sétálóutca meg a nyilvános strandok vannak, na, ott már zsúfoltabb volt minden, de azért messze nem a Ksamil-i szardíniásdoboz. Volt amolyan felfújhatós vízicsúszdapálya (vagy nem tudom, minek nevezzem), amit a lányok kipróbáltak, nagyon tetszett nekik. 30 perc 600 lek, 1 óra 900 (A 600 lek, kb. 24 lej, a 900 pedig 36. Nem drága.). A sétálóutca elején dodzsem volt (150 lek/ kb. 5 perc - 2 személynek), a kisebbeknek pedig körhinta és amolyan pénzbedobós valamik, amibe beleülnek, "vezetnek" stb., az pedig mozog alattuk. Most ültem életemben először dodzsemben, és legalább annyira (ha nem jobban) élveztem, mint a lányok. :D 

Enni sok helyen ettünk, nem is csak Sarandában, de találtunk itt egy helyet, amit mindenkinek csak ajánlani tudok: Taverna Labëria. A kaják isteniek, a menü változatos, de nem végeláthatatlan, az adagok meglehetősen nagyok, szinte óriásiak, a kiszolgálás szuper, a pincérek figyelmesek és mosolygósak (soha nem tévesztették el a rendelést), és az árak több, mint kedvezőek. (Majd mutatom...) Ettünk halat, tengeri herkentyűket, csirkét, bárányt, pizzát, spagettiféléket, szuvlakit, ami nálunk a gírosznak felel meg, és én rendeltem még hagyományos albán fogásokat is. Egy helyen fordult elő, hogy egy kicsit kicsi volt az adag Férj számára, ellenben nagyon finom volt, egy másik helyen pedig, bár méret szerint elegendő volt, de a csirkemellet kissé kiszárították. Fagyizni is több helyen fagyiztunk, de a Mille Fiori fagyija (egy gyorsétterem volt igazából) volt a legfinomabb. A macedón srác akkora "gombócokat" tett, hogy akár 3 gombóc fagyi is kijöhetett volna egyből .
Önmagamhoz méltatlanul sajnos Saranda látnivalóiból nem készültem, valahogy annyira koncentráltam a környékre, hogy ez valahogy elsikkadt mellette. Egy délelőtt sétáltunk egy kicsit a húgommal, voltunk templomban (a szállásunktól 5 percre volt a protestáns templom :) , érdekes élmény volt), majd megnéztük a mecsetet, és végigsétáltunk nappali fényben is a sétálóutcán. Úgyhogy, mea culpa, nem tudom, hogy van-e még látnivaló Sarandában.

Ezenkívül tettünk egy majdnem egynapos kirándulást Permet és Gjirokaszter meglátogatásával, egyik este felmentünk a Lekuresi várhoz naplementét nézni. Egy másik napon Ksamilban strandoltunk a Lori beach-en (nem volt a legjobb választás, zsúfolt volt és a kilátás sem volt hiperszuper, de ez van, alig lehetett mozdulni a városkában, vissza már nem fordultunk), illetve megnéztük a Butrint-i romvárost. Na, ez nagyon megérte, nagyon tetszett nekünk, pedig kifogtuk ottlétünk legmelegebb napját a kiruccanáshoz. Egy másik napon pedig, délelőtt elruccantunk a Kék szem forráshoz, mert előző alkalommal ez már nem fért bele a napunkba. Ennyit kirándultunk, a többi napokon Saranda strandjait koptattuk, bár igaz, leginkább a saját szállásunk előtti rész tetszett a legjobban.

Dióhéjban kb. ennyi, remélem, beszámolómban mindenki talál magának hasznos infót. Igyekeztem objektíven írni, se nem az egekig magasztalni, se lehúzni. De az az igazság, hogy inkább magasztalnám, mintsem lehúznám, hiszen nagyon jól éreztük magunkat, sok szépet láttunk, egyedülálló nyaralásunk volt ez. Szívesen maradtunk volna még vagy 2 napot, de sajnos már nem lehetett, ellenben most már biztos, hogy még egyszer visszamegyünk. Lehetőleg minél hamarabb, hogy még ne következzenek be azok a változások, amelyeknek jeleit sokan már kezdték észrevenni...

Úgyhogy, mindenkinek, aki olvassa ezt a beszámolót, azt ajánlom, hogy menjen minél hamarabb Albániába, hogy még elkapja az autentikus albán hangulatot, mert ha az EU tagjává válik, bizonyára sokat fog veszíteni eredetiségéből, és az árak is ... úgymond európaiabbak lesznek. Mi nagyon szerettük Albániát! :)

A fotók nem időrendi sorrenben vannak, hanem ahogy a programnak jólesett feltölteni őket. :) 


Permeti termálmedence

Langarica  kanyon
Gjirokaszter vára


A Kék Szem forrás

Mi, és a Kék Szem

Saranda kikötőjének egy részlete, és látkép a város másik oldalára

A strandunk, rögtön az erkélyünk alatt

Ugyanaz, kicsit jobbra nézve

Naplemente a Lekuresi várról nézve

A Lekuresi várnál

Mindannyian a Lekuresi várnál

A Vjosa folyó kanyonja - hihetetlen annak a víznek a színe!

Butrint - romváros

Butrintban

2019. június 21., péntek

Görögország 2015. - 5. - Az Olimposzon

Nekünk, erdélyieknek szinte hihetetlen, hogy tenger és hegy lehet ennyire közel egymáshoz, hogy egyikről a másikat is látod. Ezért oly kedves, szép a szemnek ez a táj.

Szombat délben pillanatok alatt megszületett a döntés, hogy hová megyünk. Szükség volt hozzá néhány olyan holmira, amire a strandon nem lett volna... Túracipő, vastagabb ruhák, víz és némi harapnivaló került a csomagba, és már kacskaringóztunk is fölfelé az Olimposz szerpentinjein. Nagylány egyszerűen tudomásul vette, hogy most nem a strandra megyünk, Kislány viszont nagyon sokáig békétlenkedett még. De aztán szép lassan föloldódott, és becsületére legyen mindkét leányzónak, jól bírták a közel három órás, nem is túl egyszerű tereptúrát az Enipeasz völgyében. Igaz, Zeusz kádját és a belezúduló kis vízesést végül nem láttuk, mert gyanítom, egy bizonyos pontnál (igen, az első hidacskánál jobbra kellett volna térni, nem pedig balra) a nem megfelelő irányba tértünk el, de azért gyönyörű volt a szurdok, sok szép másik vízesést láttunk, sziklákat másztunk, ösvényeken kanyargóztunk, és kárpótlásul Dionüszosz forrását láttuk. A kanadaiak (egy indiai származású fiú, és egy keleti szemvágású lány), akikkel találkoztunk az úton, és Litóchoro felöl jöttek fölfelé, egy másik nagy vízesésről is beszámoltak, ahol fürdeni is lehet, de Férjnek már nem volt kedve tovább menni, tehát egy darabig csak hármasban folytattuk az utat. Végül annyira eldurvult a terep, hogy egyedül nem vállaltam a továbbmenést, főleg attól tartván, hogy túlságosan kinyiffanunk, és még a visszaút is ránk várt...

A túráról való visszaérkezés után falatoztunk egyet a parkolóban, majd fölmentünk az 1100 m magasan lévő Prioniába, ami a végállomás az autók számára, de csak éppen körülnéztünk egy kicsit, és már indultunk is vissza. Egy leptokáriai gíroszozás után a leptokáriai Olympian bay strandjánál álltunk meg, és a várva-várt beach-eléssel fejeztük be a napot.

UI. Még valamikor otthon elképzeltem, hogy az Olimposzos túránkról szóló bejegyzésemnek valami hangzatos címet adok, valami olyasmit, hogy Az istenek hegyén, vagy Látogatóban Zeusznál, vagy valami ilyesmi, de kedves családom áthúzta ezt a tervemet, ugyanis egész úton poénkodtak a Zeusz kádjával, cifrábbnál cifrább részletekkel toldogatva meg a "legendát". Nem részletezem túlságosan, elég ha annyit írok le, hogy a lányok szerint (de Férj is jó cimborájuk volt a hülyéskedésben) biztos Zeusz állította elő az első buborékos vizet, egy fürdése alkalmával... mindenkinek a fantáziájára bízva a dolgot. :D


Kilátás a tengerre



Ködbe burkolóznak az istenek...

Dionüszosz templománál ... 



Elindultunk a 20 perces sétaútra ...

...ami aztán majdnem 3 órás, közepes nehézségű túra lett... 
tájkép

Ezen a hídon nem kellett volna átmenni... jobbra kellett volna térni előtte
Leérkezünk Dionüszosz forrásához

Mint Atlasz tartja kezén a világot...

tájkép



A végső ponton...

Jaj, fényképezz már, és induljunk vissza, Apu vár! :P

A nagy beach-elő: kagyló- és kavicsgyűjtögetés közben

Vízimüttymütty: még mindig és továbbra is

A kis hableány

Mint egy hattyú, úgy kukkant alá folyamatosan :))

Nagylány is belejött aztán...

Lányok, indulás! 

Görögország 2015. - 4. - Gondolatok, szösszenetek... - Görögországon keresztül

Dimbes-dombos vidéken robogtunk keresztül Görögországon úticélunkig. S bár akár otthoni is lehetett volna a táj, feltűnt, hogy milyen alacsonyak a fák, amolyan törpefáknak látszottak. Végül, az ország belseje felé haladva megtapasztaltuk, hogy milyen a dimbes-dombos vidék akkor, amikor még törpefák sincsenek rajta, hiszen, ahogy elhagytuk A Tembi-völgyét, ami az Olimposz és az Ossa hegységeket választja ketté, olyan kopár vidék fogadott, hogy szinte sajnálni kezdtük a görögöket miatta. Egy idő után megjelentek ugyan rajtuk kis bokrocskák, amelyek érdekesebbé tették a dombokat, de akkor is fura volt az a nagy kiterjedésű, csupasz terület. S menet közben rájöttünk az okára is: hát egyszerűen ezeken a fennsíkokon csupa szikla Görögország földje, még a bokrocskák is alig-alig tudnak "megtapadni" rajta. Több helyen "megkezdték" a hegyet, azaz kőfejtők vagy felszíni bányák, vagy mik tarkították a tájat, s bár nem voltak kimondottan szépek, megtörték az egyhangúságot. Ámbár, az egyiket, ami a legnagyobb volt, szépen "álcázták": teraszosították és fákat ültettek a párkányokra, így nem keltette azt a vad, elhagyatottság-érzést.

Főként Férj hiányolta a magas fákat, és ennek állandóan hangot is adott. Amikor azonban Platamonas várával szemben leültünk egy parkban a padra, és én mondtam neki, hogy: ni, ekkora tuját viszont biztos nem láttál még, csak bámult maga elé, majd rám, és értetlenkedett: nem látott semmiféle tuját. Hát persze, mert az, ami nálunk aprócska bokor, az itt igazi, deli fává nőtte ki magát. Alig akart hinni a szemének! :)

S ha már fáknál tartunk, csodálatos, ahogy a kontinentális éghajlat keveredik a mediterrán égövvel, azaz ahogyan a kétféle éghajlattípus sajátos növényzete keveredik egymással. Mert ugyanúgy, mint nálunk, mindenfelé lehet fenyőt vagy jegenyét látni, illetve a gyümölcsfák közül is képviselteti magát az alma, a dió, a szilva - meg külön kategóriaként a szőlő, ám, rögtön a tőszomszédságukban ott van a pálma-, a füge- meg az olajfák sokasága, és nem utolsó sorban szinte minden háznál van egy hűs árnyékot adó kivilugas - vagy a mezőn éppen kiviültetvények. S amit még nem sikerült megfejtenünk: minden fáról egy bizonyos sercegő hang hallatszik, és olyan folyamatosan, mintha tücskök cirpelnének (de azért más, nem lehet összetéveszteni az igazi tücsökhanggal), de fogalmunk sincs, mi adhatja ki: valami madárra gondolunk, de mindenesetre, olyan jól tud rejtőzni, hogy látni még sosem sikerült. Azóta azonban már megfejtettem: az énekes kabóca adja ki ezt a jellegzetes hangot.

Most már békén hagyva a növények és állatok világát, áttérek egy kicsit az emberek világára, méghozzá a gyerekekére. Bebizonyosodott, hogy a gyerekek nyelve univerzális, mert hiába nem tudnak beszédben kommunikálni egy közös nyelven, a gesztusok, a mimika, a mosoly, a mozdulatok, a hang, a hanglejtés mind-mind kommunikáció-értékűek, és talán még jobban meg is értik magukat, mint szóban. Nagylány volt az, aki odament egy másfél-kétéves forma kislányhoz, aki a nagyijával sétált a parton, és játszani kezdett vele. Nagyon kreatívan "kezes" játékokat kezdeményezett (csiklandozás, kukucsi, kerekecske-dombocska), majd végül kavicsot töltögettek egymás markába. A picilány pedig matricákat ragasztgatott Nagylány kezére, amiket Nagylány vissza is adott neki. És újra bebizonyosodott, hogy ha szocializálódásról van szó, akkor Nagylány jeleskedik benne, Kislány nehezebben oldódik fel.

És szintén egy bebizonyosodás, de ez olyan, amit már amúgyis tudtam, csak éppen újra megerősítést kaptam róla: a gyerekeknek nincs szükségük drága, spéci játékokra. Ugyanúgy megunják azokat is, mint az olcsóbb vagy ingyenes játékokat. Bár végülis nem is kimondottan a sok pénzbe kerülő játékokra gondolok, hanem egyszerűen arra, hogy néha nem is igényelnek semmiféle eszközt, amivel lefoglalhassák magukat, hiszen egy-egy új környezet, helyzet megadja számukra a kellő "alapanyagot". Így az én lányaimnak is fölöslegesen vittünk tollasozót, kártyapaklit vagy fölfújhatós labdát, a kagylóhéjakkal, kövekkel, kavicsokkal, tengeri algával, falevelekkel, illetve egyéb parton talált dolgokkal sokkal jobban eljátszadoztak, megspékelve jócskán szerepjátékkal is: nyitottak vendéglőt (Nagylány), festővé vedlettek (Kislány), lovacskáztak vagy kutyusost játszottak. Szóval, nem is muszáj mindig azon fáradozni, hogy a kezükbe adjunk ezt-azt, amivel agyonüthetik az időt, hagyni kell őket, hogy tegyék próbára fantáziájukat, kreativitásukat: csodálatos dolgok, élmények, emlékek születhetnek.

A Tembi völgye - gyönyörű szoros sok-sok zölddel, meredek sziklafalakkal, vadregényes tájakkal. Sajnos, csak végigsuhantunk rajta menet és jövet is, nem futotta többre az időnkből.







Görögország belseje: kopár, néhol bokros dimbes-dombos vidék:



A teraszosított kőfejtő:


2019. május 3., péntek

Görögország 2015. - 3. - Vártúra extrákkal

Néha vannak amolyan "nemtudjukmitcsináljunk-napok" is. Ez a nap is ilyennek indul. Semmi tervünk nem volt azonkívül, hogy - péntek lévén - kimegyünk a leptokáriai piacra. Valamikor késő délelőtt el is indultunk, majd némi kocsikázás és egy csomó kérdezősködés után kiderítettük, hogy pénteken nincs is piac Leptokárián - így hihetünk a friss netes infóknak... :P

Majd jött a séta Leptokária bazárutcáján, ahol vásároltunk néhány szükséges apróságot, finom olajbogyót, barackot és dinnyét, és bámészkodtunk.





Aztán jött az ötlet, hogy ha már erre járunk, és amúgyis túl borongós az idő a strandoláshoz, nézzük meg Platamonas várát. Megnéztük. Körbejártuk, gyönyörködtünk a mindenhol elénk táruló panorámában, megbámultuk a kőfalakat és egyéb építményeket, illetve tátott szájjal néztük, hogy Görögországban fán terem a mák(!!!)(update: azóta rájöttem, hogy azok gránátalmabokrok voltak :D), miközben néha tövig húztunk nyakunkat a vállunk közé, mert dörögtek az ágyúk, mint Eger várának ostrománál, és sajnos, nem lehetett tudni, éppen melyik irányból érkezik egy-egy ... dörrenés. Bár főleg fentről érkezett, hatalmas robajjal, egy-egy éles fénycsóvát kísérendő. :D Esőt csak néhány cseppet kaptunk - megúsztuk a(z égi)háborút. :)











A továbbiak is ugyanarra az algoritmusra épültek: ha már itt vagyunk....

.... nézzük meg Nei Porit.....

- És éppen elkaptuk a piac farkát, és nem törődve a közben lezúdult esővel meg a továbbra is szemerkélő cseppekkel, bevetettük magunkat a bazárba. Gyümölcs, olajbogyó és fűszerek jöttek haza velünk...


- Találtunk egy kis családi tavernát, aminek a neve is az volt: φαμίλια, azaz Familia. Finom gíroszt és szuvlakit ettünk - az 5 fogást összesen 14 euróért.

... nézzük meg a strandját...

- Szuper, homokos part, éppen hatalmas hullámokkal - Nagyobbik nem tudott betelni a látvánnyal, a vizes homokban szaladgálás élményével. S persze, ahogy lenni szokott: éppen aznap egyikünk sem vett magára fürdőruhát, hiszen a leptokáriai piacra nem volt miért... Szóval - csak néztük sóvárogva a hullámokat, irigykedtünk a tengerben lévőkre, és annyival maradtunk. Meg hogy belemostuk lábainkat a tenger szélébe...





... nézzük meg a leptokáriai strandot az Olympian Bay közelében is (merthogy egyszer már fürödtünk Leptokáriában, éppen a második napon, bevásárlás után)...

- Szintén szuper, homokos part, bár a víz szélénél kissé kavicsos is, de az már nem zavaró.  - Ám fürdőruha nincs, így irány "haza".


Otthon - ugyanolyan klassz, hatalmas hullámok, kis móka a part közelében. Majd a dolgok kissé elfajultak, mert a tengernek éppen Nagyobbik egyik fürdőpapucsára volt szüksége, emiatt pedig három-négy sérülés is lett a lábára, mígnem biztonságosan föl tudott állni, én pedig el tudtam kapni.  Hiába, a kövek élesek voltak, a víz már eléggé sekély, a hullámzás erős, a félelem a tengeri sünöktől szintén, úgyhogy néhányszor elesett a kis drágám. Ezután csak Kisebbikkel mókáztunk a vízben várva a hullámokat, Nagyobbikot semmilyen kérleléssel be nem lehetett vinni többé a vízbe. Ő inkább a parton nyitott egy éttermet, és finom kagylós fogásokat szolgált fel a legfrissebb alapanyagokból: kagylóhéjból, tengeri algából és parti kavicsokból. :) Végül Kisebbik is megunta a hullámok lovagolását, és ő is elfoglalta magát a parton: az én portrémat "rajzolta meg" nagyobb lapos kövekből és apró kavicsokból.

A kb. másfél kilónyi kagylóból, amit Kisebbik és Férj előző este szedtek, és amit több, mint 1 órán át sikáltam Kisebbik segítségével, finom vacsorát készítettünk görög olajbogyót, fokhagymát és halfűszert, illetve erdélyi paradicsomot és illyei hagymát felhasználva...



Vacsora után nagyot sétáltunk a parton - jó messze elmentünk déli irányban, fagyit ettünk, beszélgettünk, nevetgéltünk, fotózkodtunk, majd jutalmul gyönyörködhettünk a delfinek parádéjában, amit viszont nem tudtam lencsevégre kapni. Egyetlen kis fekete pötty árulkodik a pajkos delfinugrálásról, de nem kivehető rendesen.








Ahhoz képest, hogy milyen eseménytelennek indult a nap, telepakoltuk mégis élményekkel, látnivalókkal, finomságokkal - sokáig megmarad emlékezetünkben... :)

Görögország - Halkidiki, 2023 - 1

Ahhoz képest, hogy tavalyelőtt azt mondtuk, Görögországot nem egyhamar iktatjuk újra az úticéljaink közé, idén mégis oda mentünk nyaralni. :...