Albánia 2022. - 3.

Komani-tó, Shengjin Mint írtam, bőven volt időnk megérkezni a fierzai kompkikötőhöz, ahonnan menetrend szerint 13.00 órakor kellett volna elindulnunk a Rozafa nevű komppal. Azt mondták, 12.30-ra legyünk ott a kényelmes beszállás érdekében. Előző este, amikor kiderült, hogy a Berisha nevű kompra az autónk nem férne fel, csak a rákövetkező napon, erősen elszontyolódtunk. Törtük a fejünket a megoldáson, már az is megfordult Férj fejében, hogy mi lemegyünk komppal, ő meg autóval megy a szárazföldön, de utánagondolva, rájöttünk, hogy abszolút abszurd ötlet lenne, hiszen nem elég, hogy egy megpróbáltató, szerpentines, 4 órás út várna rá, de az utolsó, nagyon rossz állapotban lévő 30 km-t kétszer is meg kellene tennie. Szóval, gyorsan elvetettük. Végül abban maradtunk, hogy lemegyünk a kikötőbe.... és majd... lesz valahogy. Közben folyamatosan keresgéltem a neten; találtam egy majdnem hasonló nevű oldalt, ahol kitöltöttem az ugyanolyan jelentkezési űrlapot - nem feltétlenül megfelelő adatokkal (pl. az autó méretéhez csak írtam valamiket. 😛 😃 ), totálisan biztos lévén abban, hogy ez ugyanaz a cég, és semmi esély, hogy megoldódjon a helyzetünk. Amikor elküldtem a jelentkezést, azt írták, hogy majd kapcsolatba lépnek velünk. Még el is nevettük, hogy no, bizony hívhatnak, mert fel nem vesszük, nem ér az egész kompozás egy vaskos telefonszámlát. 😛 De aztán nagyot néztünk, amikor néhány perc múlva jött a WhatsApp üzenet, és további néhány perc alatt minden le volt tárgyalva a következő napi kompozáshoz. (Ha netán valaki érdekelt lenne a dologban, leírom, hogy négyünknek és az autónknak a kompozás 90 euróba került. Ez változhat az autó méretei függvényében, mert az autóknak az ára négyzetméterre van megadva.) A kikötőbe megérkezve leparkoltunk, és vártunk. Mivel 12.30 előtt érkeztünk meg, volt idő "megpihenni" is egy-egy finom kávé és fagyi mellett. Mire ezeket elfogyasztottuk, megérkezett a komp is Komanból, és megkezdte a kikötést. Végül, miután minden ember és autó elhagyta a fedélzetet, megkezdődött a beszállás: először a járművek, majd mi is. Gyorsan fölmentünk a lányokkal a legfelső fedélzetre és lefoglaltuk az egyik sarkot az elülső részében. Hamarosan nőtt a népsűrűség a fedélzeten, további családok jöttek fel, köztük egy több nőtagból és két 10-14 év közötti fiúból álló társaság is. A hölgyek talpig fekete abajában voltak, egyik közülük hidzsábot (olyan kendő, ami az arcot szabadon hagyja), a többi pedig nikábot (csak a szemük látszott ki) viselt. Az abaja alatt látszott, hogy mindegyiken jégerszerű szűk nadrág van. Hirtelen nagyon alulöltözöttnek éreztem magam a spagettipántos lenge ruhámban, de csak néhány pillanatig. Elképzeltem magamat olyan felszerelésben, abban a melegben.... A több, mint 3 órás út alatt érdekes megfigyeléseket tettem velük kapcsolatban, de végülis csupán feltételezésekkel maradtam. Mindenesetre, a kompozás utáni úton tökéletes beszédtéma volt számunkra, legalább kissé elterelődött a figyelmünk a rossz útviszonyokról. (Azért itt hozzáteszem, hogy ez a kb. 30 km-es hegyi út, amit kb. 1 óra és 20 percbe telt megtenni, volt az egyedüli rossz útszakasz egész Albániában, amin végighaladtunk.) Kissé elkanyarodtam az eredeti témától, úgyhogy, most vissza a kompozáshoz. 🙂 Ugyanaz a bajom: már nem tudom, milyen jelzőkkel illessem a látványt, mert a gyönyörű, a csodálatos, a lenyűgőző, a hihetetlen, a szuper stb. úgy érzem, már túl kevés. Tényleg csodás volt az út, állandóan volt valami újdonság, ami felkeltette vagy ébren tartotta a figyelmünket. Néha meredek, csupasz hegyek mellett úsztunk el, máskor lankásabb, csupa zölddel fedett oldalakban gyönyörködhettünk, itt egy kis öblöcske, ott egy kiszögellés, itt néhány házikó, ott egy szigetecske, egy elhaladó kisebb motórcsónak, aminek integethettünk, szóval mindig volt valami, amin megakadhatott a szemünk. Nem mondom, a végére már úgy éreztük, hogy abszolút elég is volt belőle - amiben az árnyék és a szellő ellenére a nagy melegnek is köze volt - de akkor tökéletes időzítéssel fel is tűnt a Komani kompkikötő. A kiszállás gyorsan ment: mindenki beszállt a járművébe, és ahogy sorra került, azonnal el is hagyta a kikötőt. Annál is inkább, hogy ott nagyon szűkös volt a hely. A kikötőből egy alagúton keresztül kellett átmenni a parkolóig, az alagútban pedig több sofőr "megcsillogtathatta tudományát", amikor egy szemből jövő autóval a szó szoros értelmében néhány milliméterre kellett elaraszolni egymás mellett. A kanyarban leparkolt autókat kikerülni ehhez képest már "piece of cake" volt. 😛 😃 Az alagút után megálltunk a parkolóban megcsodálni a tó másik oldalán kialakított érdekes, különleges gátat, majd nekigyűrköztünk, mert tudtuk, hogy kemény útszakasz vár ránk. A rossz út végig a tó mellett haladt (merthogy a gát után még hosszan, hatalmasan terül el a tó), ha néha el is távolodtunk tőle, néhány kanyar után mégis visszakanyarodtunk a tó felé. Nagyon szép szakasz volt ez is, minden nehézsége ellenére. Egyszer meg akartunk állni szusszanni, falatozni egyet, de amint kinyitottuk az ajtókat, és megcsapott a melegnek mind a 37 foka, gyorsan visszahúzódtunk a hűvös autóba és folytattuk utunkat. Shengjinig bonyodalommentesen, eseménytelenül telt az út, már ki is szélesedett, településeken, városokon haladtunk végig. Shengjinben könnyen megtaláltuk a Hotel Comfort nevű szálláshelyünket, ami ugyan nem a parton volt, de nagyon közel hozzá, és elfoglaltuk szép, ízlésesen berendezett, tágas stúdiószobánkat. Erkélye és konyhája is volt, hűtőszekrénnyel, így ezen az estén az otthonról vitt finomságokból vacsoráztunk, nem töltöttük az időt vendéglőkereséssel. Helyette Férj lepihent - mégiscsak neki volt a legfárasztóbb a nap a vezetés miatt -, mi pedig elsétáltunk a partra és belevetettük magunkat a habokba. 🙂 A strand hatalmas volt, tele napozóágyakkal jobbra és balra is (mi nem vettünk igénybe ilyent), selymes, finom szemcséjű szürke homok borította, és mi ismét megállapítottuk, hogy legyen bármilyen kellemes a tapintása, a homokos part továbbra sem a kedvencünk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy eléggé szemetes is volt, cigarettacsikkek, kupakok, eldobott műanyagpoharak virítottak mindenfelé. De hátha csak az este miatt volt ez így, és másnapra már mindent összetakarítottak! Lellenőrizni viszont nem ellenőriztük le. Pihentető alvás után reggel, nem túl korán de nem is későn (8 órakor), elhagytuk a szállásunkat, aminek az árát (50 euró reggeli nélkül) már érkezéskor kifizettük. A főútra való kitérés előtt megálltunk az I ❤ Shengjin feliratnál, és készítettünk néhány képet. Innen pedig már szabad volt az út a következő úticélunkig, Krujáig. (folytatás következik)