Ez a panoráma fogadott reggel az erkélyről:
Majd ismerkedtünk ar erkéllyel; főleg Kisebbik, akinek, úgy nézett ki, tériszonya van: nagyon félt rálépni a deszkákra, de talán még félelmetesebbnek tartotta a közöttük lévő egycentinyi hézagokat! Végül megbátorodott és az utolsó napokban már egyedül is kimerészkedett, de szigorúan fogódzva a falban vagy a korlátban!
Valahogy igaznak bizonyult a mondás: hétfőn még a fű se nő, mert a parton még a déli órák környékén sem volt nagy nyüzsgés. Igaz, beleszólhatott ebbe a csendesedni sehogy sem akaró szél is (a végére rájöttünk, hogy ez ott mindennapos dolog), de mi elszántak voltunk.
Az előző éjszaka jól telt, a reggel normális időben indult, valamikor fél 8 és 8 között. Ez ígéretes volt, kissé tartottam attól, hogy ha nem pihennek jól a lányok, akkor napközben is baj lesz velük.
A reggeli készülődés, reggelizés és némi téblábolás, hogyan legyen-megbeszélés után 6-an indultunk a partra, Anyu otthon maradt, hogy a töltött káposzta megfőhessen (egy félórányi áramszünet miatt tolódott az elkészülése).
Letelepedtünk, a srácok hozzáláttak a csónak felfújásához,
Kisebbik az „omma” elfogyasztásához,
majd Férj Kisfiú kíséretében vízre szállt.
Volt elkeseredés miatta: Nagyobbik csak nehezen értette meg, hogy egyelőre még nem mehet.
Kisebbik közömbösen vette tudomásul, hogy a parton maradt.
No, de a parton is jól éreztük magunkat. Almát ettünk, a lányok olvastak, majd szaladgálással szellőztették ki a fejükből a sok tudományt:D, végül pedig Kisebbik elaludt.
Míg Nagyfiú Kisebbik álmát őrizte, én Nagyobbikkal fürödtem vagy 10 percet, nem mertem tovább bennmaradni a vízben, nehogy megfázzon. Igaz, a víz nagyon kellemes volt, de ahogy kibújtunk, a szél miatt rögtön reszketni kezdtünk. Különben Nagyobbik amúgyis nagyon reszketős volt végig. Azért nem hagyta volna ki a lubickolást!
Száradás közben Nagyobbik festegetett,
illetve kicsit sétáltunk is. Meg akarta fogni a szép színes lepkéket, de természetesen, nem sikerült. Én viszont elkaptam egyet. Lencsevégre.;):)
Mivel Kisebbik még mindig aludt, Nagyobbikkal kissé távolabb is elmerészkedtünk: a tó menti bokrokról majdnem egy tele kiskosár friss mogyorót szedtünk. Bár voltak zápdarabok is közöttük, nagyon soknak tele volt a belseje, így jót csemegéztünk belőle. Néhány hét múlva viszont, amikor beérnek, akkor lesznek igaziak, most még csak olyanok voltak, mint a zöld dió.
Lassan du. 2 óra volt, ekkorra ígérte Férj, hogy hazamegyünk ebédelni, de még hírük-poruk nem volt a láthatáron. Fel is hívtam Anyut, hogy ne várjon még, mert késni fogunk, de persze, nem ecseteltem neki, mennyire aggódok a fiúkért, mert már vagy 3 órája eltűntek a tónak a mocsár felőli „szarvában”. Kb. ¾ 3 körül vettem észre a pontot, aminek látszottak, a kiszögellés mellett. Onnan pedig már aránylag hamar, kevesebb, mint fél óra alatt kievickéltek erre a partra. Mielőtt még szidásra nyitottam volna a számat, töredelmesen bevallották, hogy elsodorta őket az áramlat, majdnem tehetetlenek voltak vele szeben. Szerencséjükre volt kötél a csónakban, és így Férj sokáig a partról húzta a csónakot, míg a kiszögelléshez érkeztek. Szerencsére, végül épen, egészségesen megúszták.
A további tervek változtak: Férj egyedül ment haza, és Anyut hozta ki a partra, ebédestől. Kissé későn ettünk, de szerencsére volt nálunk annyi süti, rágcsa, gyümölcs és víz, hogy nem haltunk éhen amíg az étel megérkezett.
A délután további része kellemesen telt, a fiúk a partról horgásztak, Nagyobbik asszisztált nekik, ketten Anyuval pedig főleg a két lányt, de a még fürdőzgető Kisfiút is szemmel tartottuk.
Még volt egy érdekes eseménye a délutánnak: a zsiráfos, felfújhatós labdánk megunta szárazföldi életét és társulva a széllel, úgy gondolta, kipróbálja milyen az, amikor világgá megy. Így hát fogta magát és vízre szállt. Anyu vette észre, még nem volt messze, csupán néhány méterre a parttól. Nagyfiút szalasztottam utána, de a nem túl messze horgászó Férj nem engedte be a vízbe, hogy ne zavarja el a halait.:P A szél és a hullámok pedig csak vitték és vitték a labdánkat. De akkor még balra, a parttal párhuzamosan haladt, és úgy nézett ki, ha lemegyek a fürdőzőhelyhez, csak minimálisat kell beúsznom, és éppen a kezeimbe „rohan”. Igenám, de mire én leérkeztem a fürdőhelyhez, a szél iránya 90 fokban elfordult, és a labdánkat most már a tó közepe felé kezdte sodorni. Annyira jó úszó pedig nem vagyok, hogy ebbe belementem volna, és annyit pedig még az a kis ajándéklabda sem ért volna meg. Ígyhát, maradt Nagyobbik részéről a sírás, hogy de neki kell a labdája (amiről mellesleg állandóan elfeledkezett, ha a közelében volt). Nem telt el sok idő, és a labda már a tóba benyúló félsziget partjainál landolt. Ott középen, messze, látszik az a kis fehér pont:
Kisfiúnak volt egy ötlete, miszerint szóljunk azoknak, akik a csónakkal ott a közelében vannak, hogy hozzák vissza, de rábíztam a dolgok megbeszélését, és töredelmesen bevallotta, hogy hát ő nincs ahogy szóljon nekik. :D:D:D Végül a labdánkat visszakaptuk: a csónakázók minden megbeszélés nélkül elfogták a rebellis labdát, és áteveztek erre a partra. Végül kiderült, hogy csakis a labda miatt jöttek át, mert ahogy átvettem tőlük, indultak is vissza a túlsó partra.
Hazaérkezésünk után még élveztük az udvaron az utolsó napsugarakat, miközben hatalmas table-csatákat vívtunk. Feri bácsi is feljött játszani, és hogy mindenki sorra kerüljön, úgy volt, hogy a nyertes játszott egy következő játékossal. Kisebbik este is nyafogós volt, a napközben kissé megrándult keze miatt, de lefekvés előtt végül meggyógyult a keze, így már nyugodtan alhatott. Igaz, nehezebben aludt el, csakis a vállamon volt hajlandó elernyedni, és sok-sok perces séták után, a harmadik próbálkozásra sikerült letenni az ágyába. Nagyobbik ezen a napon nem aludt délre, és legtöbbször más napokon sem, aminek szerencsére az lett a következménye, hogy estére farkasétvággyal evett, és egyetlen szó nélkül ment ágyba, sőt, legtöbbször ő mondta, hogy éhes és hogy aludni szeretne. Sláger volt a Nagyfiú ágya, mindig abban feküdt le, aztán később áttettük a miénkbe, hogy Nagyfiú is lefekhessen.:) Mi, többiek, csak későn, majdnem éjfélkor tértünk nyugovóra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése