Mint minden, ami jó, a mi nyaralásunk is már a vége felé közeledett. Túl hamar. Vasárnap, amikor megérkeztünk, úgy éreztem, hogy olyan rengeteg az idő következő péntekig, mégis, amikor már kedd is lejárt, mindinkább a hazautazás foglalkoztatott. Nem mintha vártam volna, vagy egyáltalán akartam volna, de egyszerűen állandóan ott volt a gondolataimban. Pedig a programjaink nagy része ezután következett, jobban mondva, a nyaralásunk második fele volt a zsúfoltabb, eseménydúsabb, ha így mondhatom.
Az előző napok tapasztalatából kiderült: egész nap fúj a szél, tehát horgászni képtelenség (kedden nem is váltott Férj horgászjegyet), egyedüli időpont, amikor szélcsend van, az a reggel, jobbanmondva a hajnal. Így hát, megszületett a döntés, hogy muszáj beiktatni egy hajnali horgászást. Abszolút partnere voltam Férjnek ebben, mivel egy, hogy én is szeretek horgászni, a fogásnak meg úgy tudok örülni, mint egy kisgyerek, kettő, hogy nagyon szerettem volna látni a tavat napfelkeltekor, és egy nem elhanyagolandó harmadik szempont, hoyg így legalább édeskettesben tölthettünk Férjecskémmel néhány órát, ami abban az időben, bizony, ritka kincs volt számunkra. Tudtam, hogy a körös-körül húzódó hegyek miatt nem éppolyan a napfelkelte, mint pl. a tengeren, de nagyon kíváncsi voltam, milyen ilyenkor a táj. Nem csalódtam.... De csak szépen, lassan, sorjában.
Az éjszaka nem volt számomra alvásdús, egyrészt talán mert izgultam a másnaptól, másrészt pedig, mert Kisebbik is mintha érezte volna, hogy reggel, miután megébred, nem lesz része bennem, ezért inkább éjszaka töltötte fel az aksikat.:P Mégis, amikor 5-kor megcsendült (és abban a pillanatban el is némult) Férj telefonja, frissen és üdén pattantam ki az ágyból. Igaz, már amennyire lehetett pattanni úgy, hogy közben csend is maradjon. Utolsó pillanatban még előhúztam a szekrény mélyéről az egyik pulcsimat, gondolván, inkább ne kelljen és ott legyen, mintsem fordítva... és milyen jól jártam....
A lehető legkisebb recsegés-ropogással lementünk, de Anyut mégis sikerült felverni a vízforraló zajával. Mindegy, még visszaaludt, mi pedig kávéval, kenyérrel, hal- és kukoricakonzervvel felszerelkezve elindultunk a tóra.
Ahogy kiléptünk a házból, nagyon kellemes, langyos-hűvös levegő fogadott. Az út egyik kanyarulatában pedig, amikor megpillantottuk a tavat, lehorgadt a szánk széle: a víz felszínét szél fodrozta.:( Ez a mi szerencsénk. (De végül mégsem volt ez baj.) Amikor pedig a tóparton kiszálltunk az autóból, mintha jégverembe léptünk volna. Gyorsan levetettem a dzsekimet, és a tartalékpulóvert is magamra kaptam, majd a plédet a hátamra terítve mentünk a horgászóhelyünkhoz. De előtte, jobban mondva, még mielőtt egyáltalán kiszálltunk, ezt a fekete gólyát sikerült lefényképeznem. Nagy-nagy örömömre nem repült el közeledtünkre, és így legalább azt is kipipálhatom, hogy láttam fekete gólyát.
Ezt még ablakon keresztül készítettem:
Nem félt, nem repült el még akkor sem, amikor óvatosan kinyitottam az ajtót és kidugtam a gépet:
Míg Férj elkezdte össze- és felszerelni a botokat, én szépen visszaballagtam az autóhoz a kávé után, mire visszaérkeztem, pedig, horgásztársunk is akadt. Pár méterrel tovább egy pasi telepedett le halászni. Ez csak azért érdekes, mert miközben nekünk állandóan csilingeltek a botok (a bot végére egy picike csengőt kell akasztani, hogy jelezze, ha a fenékre dobott „bombák”-at, elkapják a halak) a pasinak egyszer sem jelzett a fenekészője, és a dugóssal is csak kisujjnyi halacskákat fogott. Nem mintha a mi horgainkra nagyobb halak akadtak volna (bár én fogtam egy kb. tenyeres fűrészhalat)! És nem tudom, mit akasztott a másik a horogra, de nekünk, a puliszkával és kukoricaszemekkel megrakott "bombákkal" sikerült – ha jól emlékszem – 12 gyönyörű kárászt fogni.
Olyan is volt, hogy mire Férj partra húzta az egyik halat, már a másik bot is csilingelt egy szép példánnyal a végén! Nagyon szerettem volna legalább egyet én is kihúzni, de nem mertem, inkább Férjre bíztam a dolgokat: ha visszaúszott volna, azt hiszem, még sírva is fakadtam volna. :P:-$
Horgászás közben volt időm nézelődni, fényképezni, gyönyörködni a tóban;
de olvastam is, Anyuval és Édesanyámmal beszéltem telefonon, szóval, hosszú volt az idő kb. 11-ig, mire aztán felszedelőzködtünk, és hazamentünk.
Visszatérve a szélre... érdekes „felfedezéseket” tettünk. Persze, ezek valószínű, csak nekünk újdonságok, vagy lehet, hogy nem jól gondoljuk, magyarázzuk a dolgokat. Hajnalban, míg a levegő hűvösebb volt a víznél, a szél észak-északkeleti irányból fújt, majd, napfelkelte után nem sokkal, rövid ideig szélcsend volt. Amikor pedig a levegő már felmelegedett, újra megindult a szél, de ezúttal ellentétes irányból, a tónak a déli, délnyugati csücske felől. Amúgy ez a tó, annyira hegyek által határolt, hogy még arra is gondoltunk, itt találkozik össze mindenféle légáramlat és kavarognak, mint egy hatamas katlanban, ezért történhetett meg az is, hogy a parttal párhuzamosan haladó labda irányát pillanatok alatt megváltoztatta egy másik áramlat.
A Google Earth-on ezt fedeztem fel, mármint hogy a helyeket, ahol megfordultunk, bejelölhetem (nekem ez is spanyolviasz, lehet nevetni):
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése