Görögország - Pelopponészoszi-félsziget - 2021. (2)

Folytatom a beszámolómat egy kis részletezéssel az utunkról, hogy ha valaki olyan olvassa, aki érdekelt benne, hátha talál hasznos információkat. Nekem is olyan jólesik amikor mások leírásaiból összecsemegézem a minket is érintő/érdeklő tudnivalókat!!! :) Vasárnap reggel indultunk itthonról objektív okok miatt csupán fél 8 körül, és az érdekessége - számomra :P - az volt, hogy én vezettem. Egészen le a határig, majd 100 km után Bulgáriában szintén visszavettem a volánt, és majdnem a szállásunkig "tartottam a frontot". :) Vasárnap lévén, a forgalom oké volt, lehetett haladni az Olt völgyén is, majd Ramnicu-Valcea és Craiova elhagyásával 100km/h-ás sebességgel lehetett menni a gyorsforgalmi úton. A lányok szinte végigaludták az utat, és mivel úgymond késésben is voltunk (azért, hogy kényelmesen megérkezzünk Sandanskiba, hajnalban kellett volna indulni, csak nem tudtunk), egy 2 perces kávévásárlástól eltekintve Nagyszebennél, egyetlenegyszer sem álltunk meg Calafat-ig. Ott tankoltunk, elintéztük fizikai szükségleteinket ;) , felszerelkeztünk további kávéval és a határ felé vettük az irányt. Délután 3 óra volt, örültünk, hogy időben vagyunk, és estig nyugodtan leérkezünk Bulgária déli részébe... A kamionsor több km-es volt, de a kisautóknak nem kell beállni az ő sorukba: bár nincs egy üres sáv, azért el lehet menni mellettük, és ha jön is szemből valami, van olyan széles az út, hogy óvatosan elférjünk egymás mellett. Még egy másik kamionnal is. A határnál aztán ért a hideg zuhany: rengetegen voltak, és bár ha jól emlékszem, az összes kapu működött, mégis lassan araszoltunk. Fél 5-kor léptük át a határt, de utána már gond nélkül haladtunk Vratsa irányába (Montanánál nem tértünk el a hegyek irányába, Vratsa után nem sokkal kezdődik az autópálya). Az autópályára felérve szintén volt egy kis időpazarlás, mert néhány km után munkálatok miatt nem lehetett használni az összes sávot, de nem bántuk, hogy arrafelé mentünk. Szófiának autópálya-körgyűrűje van, úgyhogy úgy kikerültük, hogy alig vettük észre. :) Ezután nyugodtan haladtunk végig a pályán, amíg Sandanski előtt vagy 30 km-rel véget ér, hogy nem sokkal Sandanski előtt ismét visszatérjünk rá. A két szakasz között a csodálatos Struma völgyében haladtunk végig a régi úton, csak kár, hogy már sötét volt, és nem láttuk már, de mivel ismerjük (már sokszor elhaladtunk erre, sőt, "saját" tranzit-parkolónk is van ;) :P :D ), nem volt gond. :). 10 órakor érkeztünk meg a szállásunkra, ahol Zlata már régi ismerősként üdvözölt, hiszen két évvel ezelőtt, Albániába menet, ugyanott szálltunk meg. Ugyanazt az apartmant kaptuk, ki-ki ugyanazokban az ágyakban aludt, sőt, még a két évvel ezelőtt ott felejtett Fiskars késemet is viszontláttuk. :D :D :D Persze, jócskán lestrapált állapotban, de amúgy sem volt eszem ágában hazahozni, főleg, hogy azóta van nekem másik, ugyanolyan. :) A kései érkezés ellenére is, másnap korán terveztünk indulni, nem sokkal 5 után már úton is voltunk. Igaz, hogy kávéztunk a szálláson, de a sandanski OMV-kútnál nemcsak üzemanyaggal, hanem kávéval is feltankoltunk. S bár 6 előtt ott voltunk már a határnál, nem is voltak olyan sokan, és csak az iratainkat nézték meg (személyik, útlevél és oltási papírok), mégis 1 órába telt, mire átjutottunk, mert csak 2 kapu működött. Tesztet rajtunk nem végeztek sem a határnál, sem utána, és visszafelé jövet már csak a személyazonossági iratainkat kérték minden határnál. Görögországi utunk eseménytelenül telt egészen Patraszig, nem is voltunk megállva csak egyszer egy útmenti vécénél. Az út első része már nagyon ismerős volt, negyedszer jártunk arra, majd a következő része is, hiszen Albániába menet is arra jártunk. A Ioanninai eltérő után viszont teljesen új terepre léptünk. Szép volt a táj, de nagyon bosszantó volt, hogy átlagosan 50 km-enként 3-4 eurókat gomboltak le a kapuknál. Az addigi útvonalon max. 2 euró volt a kapudíj, de volt 50 centes is. Patraszba érkezve pedig, na akkor néztünk nagyot, amikor kiderült, hogy a hídon való átkelés díja 13,5 euró lesz. :P Bevallom, meg sem fordult a fejünkben, hogy akár fizetni is kellene a hídnál, pedig már eléggé rutinos utazóknak tarjuk magunkat, de valahogy ez a lehetőség most elkerülte a figyelmünket. Mondjuk, olyan csodás az a híd, és olyan klassz érzés végigmenni rajta, majd betérni "alája" és közelebbről is szemügyre venni a tövében elhelyezkedő nem mindannapi kis várral - a Riou erőddel - egyetemben, hogy így utólag bánja a fene a kidobott pénzt. Az erődöt nem látogattuk meg belülről, mert már jócskán kezdett kiütközni rajtunk a fáradtság, és még elég hosszú út állt előttünk. De jó lett volna, mert ami kívülről látszott, már az is csodaszép volt. Innen aztán volt egy kis gubancolásunk az útvonallal, mert köztes úticélként Patraszt jrtuk be a gps-be, és hogy, hogy nem, de elfelejtettük, hogy ezt írtuk be. Már útközben jutott eszembe, hogy nem a végállomásunk van beütve, így szerintem a város központjába akar majd vinni minket. Ami úgy is volt, majd némi szerencsétlenkedés után sikeresen ráálltunk a Pirgoszba vezető autópályára. Amivel semmi gond nem volt, hacsak az nem, hogy éppen az ellenkező irányt céloztuk meg, mint kellett volna. :D No, de hamar korrigáltuk a koordinátákat, és néhány km után letértünk a pályáról, majd visszafordultunk a jó irányba. Így adódott, hogy sikerült látnunk a hidat a másik oldalról is. :D Innen már abszolút eseménytelenül telt az utunk, a Pelopponészoszi-félsziget északi partvidékén, a Korithoszi-öböl mellett - ahol a Jón- és az Égei-tenger vize találkozik össze - haladtunk végig Korinthosz irányába, majd letértünk az autópályáról Argosz felé. Aranyos kis mediterrán városokon, néhol irtó szűk utcákon, narancs- és olajfaligetek mellett vezetett az utunk, és a fáradtság ellenére is kezdtünk egy kicsit felocsúdni. Délután 4 felé érkeztünk meg a szállásunkra, és elfelejtettük a hosszú út minden fáradtságát, kényelmetlenségét vagy kellemetlenségét, amikor megláttuk az elénk táruló tájat. A szállásunk közvetlenül a parton volt (egy ideje csakis parti szállásra megyünk, hiszen nem utazunk olyan sokat azért, hogy utat, kertet vagy autókat, embereket lássunk, azt látunk itthon is eleget! - ). Mondjuk, egy kis utca volt közte és a szállás vendéglője között, de ez tényleg olyan kis utca volt, hogy amikor a PLF-et ki kellett tölteni, és felhívtam a szállásadót, hogy mi az utca neve, egyszerűen nem tudta megmondani. Végül No named street-nek írtuk be a PLF-dokumentumba. :D Az evéssel még várnunk kellett, mert mire felcuccoltunk és megszusszantunk, fél 5-kor a vendéglő bezárt, és csak este 7-kor nyitott újra, de azért éhen nem haltunk. :) Férj lefeküdt, mert azért számára volt a legfárasztóbb az út tekintve hogy az indulás előtti éjszakán egy szemernyit sem alhatott, én pedig a lányokkal lementem a partra, hogy üdvözöljük régi-új szerelmemet, a Nagy Kékséget! :) (folytatás következik)